Atlétika
Nagy Marcell

Kézilabda: elstartolt az utánpótlás-bajnokság is (GALÉRIA)

Publikálva: 2021.09.21 Frissítve: 2021.09.21 Kézilabda

Két bajnoki mérkőzésen van túl serdülő és ifjúsági női kézilabdacsapatunk.

Szeptember közepén nemcsak a felnőtt női kézilabdacsapatunk számára kezdődött el a pontgyűjtés, hanem serdülő és ifjúsági kéziseink is megkezdték szereplésüket a 2021/22-es idényben.

A tavalyi évhez képest a legnagyobb újdonságot az utánpótlás csapataink életében a vezetőedző személyének változása jelentette, hiszen a nyári felkészülést már az új trénerrel, Finfera Maximiliánnal kezdték meg. A szakember Nádori Attilát váltotta a vezetőedzői poszton. A nyári alapozás során több edzőmérkőzéssel és napi két edzéssel készült mindkét korosztály csapata, de a tétmérkőzések sora csak most, azaz szeptember 12-én kezdődött el számukra is. Az első bajnoki mérkőzést hazai környezetben játszhatta mindkét csapat, ahol a Dunakanyar Kézilabda Akadémia együtteseit fogadták. Sajnos a bajnoki rajt egyik korosztályos csapatunk számára sem indult pontszerzéssel, ugyanis a serdülők 26-21-re, míg ifjúsági gárdánk – gólzáporos mérkőzésen – 40-31-re kikapott.

A második megmérettetésre sem kellett sokat várni, hiszen egy héttel később, szeptember 18-án, szombaton,  Vácon, a felnőttcsapatunk pályára lépése előtt ismét pontokért harcolhattak fiataljaink. A serdülőmérkőzésen a váci ellenfél már a félidőben nyolc góllal ellépett, s a meccset megfordítani nem, csupán szépíteni sikerült, így 31-26-os hazai győzelem született. A mérkőzés legnagyobb vesztesége, hogy egyik játékosunk rossz talajfogást követően súlyos kéztörést szenvedett. Finfera Maximilán a következőképpen értékelte a serdülő találkozót, és Valasek Inez állapotáról is beszélt.

A mérkőzés sajnos nem indult jól ugyanis sok technikai hibát követtünk el. Az első félidőben történt egy súlyos sérülés, ugyanis Valasek Inez deformitásos kéztörést szenvedett, aki azóta már műtéten is átesett és otthon gyógyul. Itt szeretném megköszönni a váci stábnak a gyors segítséget. A mérkőzés ettől kezdve ritmusát vesztette számunkra. Többször próbáltunk felzárkózni, de három-négy gólnál közelebb nem tudtunk kerülni. Gratulálunk a Vácnak, mi pedig dolgozunk tovább és megteszünk mindent a következő mérkőzéseken.

A másik utánpótlás mérkőzés sajnos ennél is nagyobb különbséggel zárult, hiszen 46-15-re kikapott ifjúsági alakulatunk. Vezetőedzőjük, Finfera Maximilián a csúful sikerült mérkőzést követően a következőket mondta:

Nem szeretném sem a heti készülésre, sem bármi másra fogni a meccs eredményét, hiszen ez minden tekintetben elfogadhatatlan volt. Hit és küzdeni akarás nélkül nem lehet egyetlen találkozóról sem győztesként lejönni a pályáról, s ez hiányzott mind a védekezésünkben, mind a támadásunkban. Ezt a mentalitást kiválóan tükrözi is az elért eredmény, bízom benne, hogy kellő időben kaptuk ezt a pofont. Példaként állítottam mindkét csapat számára a felnőtt csapat Váci NKSE ellen vívott meccsét, hiszen ha maximálisan dolgozunk hétköznap az edzéseken és úgy harcolunk, mint a nagyjaink, akkor mi is hasonló sikerekre lehetünk képesek.

A javításra újabb lehetőség adódik hazai pályán szombaton mindkét korosztály számára.

Női serdülő I. osztály kelet 3. forduló:

MTK Budapest-Orosházi NKC

2021. szeptember 25. 13:45 Elektromos csarnok

Női ifjúsági I. osztály kelet 3. forduló:

MTK Budapest-Orosházi NKC

2021. szeptember 25. 15:30 Elektromos csarnok

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!