Atlétika
Nagy Marcell
A szünetben még csak négy gól volt a hátrányunk, végül tizenegy góllal kaptunk ki a bajnoktól.
Az előző mérkőzésen Román Dorinával már többen tudtunk pályára lépni Balatonbogláron, ám most sajnos újabb sérülttel gyarapodott az amúgy sem kicsi maródi létszám, ugyanis Mazák-Németh Csilla sem tudott a Győri Audi ETO KC ellen a lányok segítségére lenni. Éppen ezért a találkozón a megszokott hármas védőpáros helyén, Szabó Laura mellett Kobela Tamara kapott helyet, aki a mérkőzés első gólját is szerezte.
Az első találat után négy percig nem tudtuk bevenni Leynaud kapuját, míg a győriek négyszer jártak sikerrel a túloldalon. Pelczéder Orsolya már másodjára lopta el parádésan a labdát ellenfelünktől, ám ezúttal végig is tudott sprintelni vele a pályán, és 5-4-re zárkóztatott minket. Győri Barbara is bemutatta első védését, amikor a győri beálló ziccerét hárította pazarul, ezután pedig Győri-Lukács Viktória eszén járt túl kétszer is.
Negyedóra után 11-7-re vezettek a vendégek, ám a 21. percben Szabó Laura büntetőjét követően háromra csökkent a különbség, sőt Román Dorina bomba átlövésével már csak kettő volt a lemaradásunk. A találkozón először Ambros Martin kért időt, ugyanis zsinórban négy gólt szereztünk, amivel a 23. percben 13-12-re módosítottuk az állást. A szünetre azonban visszaállt a négygólos differencia, 17-13-as hátrányban mehettünk pihenni.
A második félidő első négy percben a négygólos előnyből gyorsan hetet csináltak a győriek, 21-14-re változott az állás. Hét percnek sem kellett eltelnie, 23-15-ös hátrányban jött az időkérés Vágó Attila részéről. A vendégek nyitott védekezése, és Sandra Toft személye a kapuban nagyon megnehezítette a gólszerzési lehetőségeinket, így a 38. percre tíz lett közte. A folytatásban már tizenkét találatra is megnőtt a különbség, de bő negyedórával a vége előtt újra tíz volt Ambros Martin csapatának előnye. Az utolsó tíz percre 33-22-es állással fordultunk rá, ez a különbség pedig a végére is megmaradt, 39-28-as vereséggel búcsúztunk hazai pályánktól a szezonban.
K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 25. forduló
2023. május 20. 18:00, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 700 néző.
MTK Budapest‒Győri Audi ETO KC 28-39 (13-17)
Játékvezetők: Ónodi E., Őri E.
MTK Budapest: Győri 1 ‒ Grosch 4, Román 3, Szabó L. 7 (2), Kobela 6, Pál 4, Pelczéder 2. Csere: Dakos, Sallai, Juhász 1.
Vezetőedző: Vágó Attila
Győri Audi ETO KC: Leynaud ‒ Győri-Lukács 1, Gros 5, Oftedal 4, Brattset 6, Nze-Minko 7, Schatzl 5. Csere: Toft (kapus), Broch 1, Faluvégi 1, Ryu 4, Haugsted, Hansen 2, Fodor, Farkas 3 (1).
Vezetőedző: Ambros Martin
Hétméteresek: 3/2, illetve 5/5.
Kiállítások: 10 perc, illetve 10 perc.
Vágó Attila: ‒ Nagyon büszke vagyok a lányok mai teljesítményére, hogy ilyen kevesen is remek meccset játszottunk a bajnokság győztesével. Ritkán mond ilyet edző tizenegy gólos vereség esetében, de a mai mérkőzésen az volt a célunk, hogy a találkozó bizonyos szakaszaiban méltó partnerei legyünk a Győrnek, ami úgy gondolom sikerült is.
MTK Budapest- Győri Audi ETO KC 25. forduló
Kézilabda: van valamilyen fóbiád? (VIDEÓ)
Kézilabda: „Továbbra is teljes erőbedobással kell küzdeni” – Tóth Melinda (VIDEÓ)
Kézilabda: helyzetértékelés Dakos Noémivel és Vágó Attilával (VIDEÓ)
Kézilabda: Kubina Molli jó teljesítménnyel szeretne visszatérni a pályára a 2025/26-os bajnokságban (VIDEÓ)