Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Kézilabda: dinamikus támadás, tompa védekezés jellemezte a mai játékot (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.08.16 Frissítve: 2022.08.16 Kézilabda

Szinte teljes létszámmal tudtunk kiállni másodosztályú ellenfelünk, a Szent István SE ellen.

Kizárólag Dakos Noémi és Pál Tamara játékát kellett mellőznie a csapatnak, akik sérülése miatt továbbra sem tarthattak a társakkal, igaz Tami már az edzésmunkába visszaállt. Koronczai Petra kísérlete nyitotta a meccset, ami ugyan nem lett gól, ám átlövőnk további lövései a meccsen hibátlannak bizonyultak, Petra kilenc gólig jutott hatvan perc alatt.

A találkozó első tíz perce rendkívül nagy iramban kezdődött, mindkét csapat lendületesen kézilabdázott. Az eredményjelzőn ekkor 7-6-os előny állt a javunkra. A folytatásban sem tudtuk leszakítani ellenfelünket, továbbra is tartotta magát a Szent István SE együttese. A félidő utolsó tíz percében tudtuk növelni jelentősen a fórunkat, harminc perc játék után 20-13-ra vezettünk.

A második etap az elsőhöz hasonlóan indult, a mérkőzés egésze alatt nem volt kellően feszes és agresszív a védekezésünk, Nagy Attila tanítványai többször is meg tudtak minket lepni. Elől viszont pont az ellenkezője volt, hiszen dinamikusan építettük a támadásainkat. A 40. percre hatgólos előnyt tudhattunk magunkénak, míg tíz perccel a lefújás előtt már 32-23-nak örülhettünk. A találkozó végére alakult ki a legnagyobb különbség, 39-27-es sikert arattunk.

Felkészülési mérkőzés

Szent István SE‒MTK Budapest 27-39 (13-20)

2022. augusztus 16. 17:45, Emszt Kálmánné Sportcsarnok (SINOSZ Sportcentrum)

Játékvezetők: Bábas S., Horváth P.

Az MTK Budapest gólszerzői: Kekezovity 5, Koronczai 9 (1), Juhász 1, Grosch 5, Román 3, Szabó L. 2, Mészáros-Mihálffy 5, Szabó K. 4, Pelczéder 2, Szücs 1, Sallai 1, Rnic 1 (1).

Vida Gergő: ‒ Pont az ellentétet láttam a mai mérkőzésen elől és hátul, ugyanis védekezésben nagyon tompák voltunk, míg támadásban dinamikusan játszottunk, sok gólt tudtunk szerezni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!