Tenisz
Piros Zsombor
Mindkét együttesünk ‒ a felnőtthöz hasonlóan ‒ Kisvárdán szerepelt.
A serdülő és ifjúsági alakulatunk új vezetőedzővel, Kekezovity Marinkóval vágott neki a felkészülésnek, és a hosszú hetek kemény munkája után ők is megnyitották az idei szezont. Szeptember 3-án ‒ a felnőtt mérkőzés előtt ‒ előbb a serdülők, majd az ifik léptek pályára.
Serdülőinknek a nyár folyamán nem csak a trénerük jelentette az újdonságot a nyáron, de az egész csapat teljesen megújult játékosállománnyal vágott neki az idénynek. A lányokon még látszott az első forduló izgalma, ellenfelünk kezdett jobban. A 12. percben 10-5-ös hazai vezetést jegyezhettünk. A folytatásban is a kisvárdaiak uralták a találkozót, a félidőben pedig 17-10-es hátrányba kerültünk. A fordulás után pár perccel már a tíz találatos differencia is megvolt, ami szinte állandósult is a második játékrészben. A mérkőzés 31-22-es hazai győzelemmel zárult.
LU19 I. osztály, keleti csoport, 1. forduló
Kisvárda‒MTK Budapest 31-22 (17-10)
Marinko Kekezovity: ‒ Védekezésben és támadásban is voltak problémáink az egész meccsen. Időnként elől és hátul is voltak jó megoldásaink, de sajnos ez kevés volt ahhoz, hogy megnyerjük ezt a meccset.
Az ifjúsági találkozó elején kicsit beragadtunk a kezdésbe, hiszen a 9. percben a hazaiak 5-1-re vezettek. Igyekeztünk felzárkózni, ám a kisvárdaiak a kezükben tartották az irányítást, tovább tudták növelni az előnyüket. A félidőben nyolcgólos hátrányban mentünk szünetre.
A második játékrészben már a tízgólos differencia is kialakult, sőt tovább növekedett az. A lányaink nagyon küzdöttek, de nehezen tudtak gólt szerezni, míg ellenfelünk könnyedén tették. A meccs hátralévő részében már tíz feletti is volt a hátrányunk, de a végére visszaállt a közte tíz, így 29-19-es vereséget szenvedtünk.
LU17 I. osztály, keleti csoport, 1. forduló
Kisvárda‒MTK Budapest 29-19 (15-7)
Marinko Kekezovity: ‒ A játékrész elején sok könnyű gólt szerezhettünk volna, de az ellenfél kapusa kifogott rajtunk, így elveszítettük az önbizalmunkat, a hazaiak pedig nagy előnyre tettek szert. Sajnos a meccs végéig nem tudtunk becsatlakozni a meccs ritmusába.