Kézilabda
Dakos Noémi
Április 8-án a DVSC SCHAEFFLER vendégei leszünk.
Kék-fehér szurkolóink emlékezetében nagyon elevenen élhet a debreceniek elleni hazai összecsapásunk, hiszen a szezon ‒ talán legnagyobb ‒ bravúrját érte el csapatunk Szilágyi Zoltán együttesének legyőzésével. Pénteki ellenfelüknek bizonyára mély nyomot hagytunk idei évi menetelésében, biztosak lehetünk benne, hogy él bennük a visszavágás vágya, reménye.
A november 10-i 29-28-as győzelmünk óta a debreceniek szemrevaló sorozatot tudhatnak maguk mögött, ugyanis kizárólag a tabellán előttük álló győri és ferencvárosi gárdáktől szenvedtek vereséget. Az összes többi bajnoki találkozójukon ők szerezték meg a két pontot, így jelenleg harminckét egységgel a harmadik pozíciót foglalják el a bajnoki listán.
Szilágyi Zoltán játékosait sem kímélték a sérülések, hiszen német kapusuk, Ann-Cathrin Johanna Giegerich súlyos térdsérülést szenvedett, aki ebben a szezonban már biztos nem lehet a csapat segítségére. A piros-fehérek góllövőlistájának élén a magyar válogatott irányítója, Vámos Petra szerepel hetven találattal, őt követi hatvanöt góllal Karina Jezsikava, míg a harmadik helyen a hatvanegy gólos Planéta Szimonetta áll. Vida Gergő a csapat stabil védekezéséről és a pénteki találkozóról beszélt.
‒ A magyar bajnokság várható bronzérmeséhez látogatunk pénteken, Debrecenbe. Kiváló védelmük van, hiszen a nemzeti válogatottunk hátsó alakzatának alapemberei teremtik meg a sziklaszilárd védekezésüket. Százszázalék körüli teljesítmény szükséges ahhoz, hogy meglepetést tudjunk okozni.
A mieink nagyon pozitívan hangoltak erre a találkozóra, egyrészt a debreceniekkel szemben jó élményük van ebből a szezonból, másrészt a DKKA elleni 32-30-as hétvégi győzelem magabiztosságra adhat okot. Ám nem lesz egyszerű megtörni a debreceniek kiváló szériáját, ugyanis nagyon jó játékosokból álló együttesről van szó, és ha még ez nem lenne elég, a Hódos Imre Sportcsarnok bizonyára megtelik majd a piros-fehérek népes szurkolótáborával. Szilágyi Zoltánék utolsó bajnoki meccsüket Érden játszották, ahol könnyed sikert arattak ‒ 33-22 ‒ a hazai egylet ellen.
K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 21. forduló
2022. április 8. 18:00, Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok
DVSC SCHAEFFLER‒MTK Budapest
Játékvezetők: Rontó Á., Szanyi P.
Kézilabda: a harmadik igazolásunk: Török Lilly (GALÉRIA+VIDEÓ)
Kézilabda: Mazák-Németh Csilla szerint teljesen más mérkőzés vár rájuk szombat este Budaörsön (VIDEÓ)
Kézilabda: „Veszélyes csapat a Mosonmagyaróvár” ‒ Simon Petra (VIDEÓ)
Kézilabda: a kihagyott helyzetek megpecsételték a sorsunkat, így nem tudtunk visszavágni a fehérváriaknak idegenben (GALÉRIA)