Atlétika
Jankovics Dániel

Kézilabda: a szív diadala (VIDEÓ)

Publikálva: 2022.01.30 Frissítve: 2022.01.31 Kézilabda

Nyolcgólos hátrányból is képesek voltak felállni kézilabdázóink, és megszerezni a győzelmet a Hungast Szombathelyi KKA otthonában.

A K&H Liga női kézilabda-bajnokság 13. fordulójában a Hungast Szombathelyi KKA vendégei voltunk január 30-án, vasárnap. Ellenfelünk a találkozót az utolsó pozícióból, két megszerzett ponttal, míg mieink tizenegy ponttal a tabella hatodik helyéről várták.

Az összecsapás első találatára három percet kellett várni, ám sajnos nem mi örülhettünk neki, hiszen Csire Fanni talált be bal szélről Győri Barbara kapujába. A túloldalon Katarina Tomasevics ennyi idő elteltével már négy védésnél járt. Rengeteg hibával, idegesen kézilabdáztunk, így 4-0-s hazai vezetésnél Vida Gergő időt kért, hogy megnyugtassa sajátjait. Az egyperces szünet meghozta eredményét, ugyanis Pál Tamara révén megszületett az első kék-fehér gól. Tíz perc elteltével továbbra is a nagyon lelkes szombathelyiek vezettek 7-3-ra.

Támadásban Pál Tamara igyekezett magára vállalni a vezérszerepet, még negyedóra sem telt el, amikor már a harmadik gólját lőtte. Ennek ellenére továbbra is a hazaiak domináltak, a 14. percben 9-4-es fórban voltak. A 16. percben 10-4-es hátrányban voltunk, amikor vezetőedzőnk kikérte második idejét is. A szusszanás után Marincsák Nikolett talált be, ezzel 10-5-re szépítette az állást. A 20. percbe érve feleannyi gólt lőttünk, mint ellenfelünk, mind támadásban, mind védekezésben akadozott a játékunk. A 25. percben a hazaiak trénere, Marosán György kért először időt, 15-9-es állásnál. Két gyors gólt is lett volna esélyünk szerezni az ezt követő percekben, de a Katarina Tomasevicset váltó Balog Judit bravúrosan védte a kísérleteinket. Dakos Noémi első góljával 17-11 volt az állás az első félidő vége előtt két perccel. Fél perccel a vége előtt a hazaiak a közte nyolcért támadhattak, de Suba Sára védte Csire Fanni indításziccerét, majd volt még sanszunk támadni, melyet gólra váltottunk, így 18-12-es hátrányban mehettünk szünetre.

A második játékrészt rögtön eladott labdával nyitottuk, majd a másik oldalon Pődör Rebeka szerzett gólt. Marincsák Nikolett a második etap elején húzta a csapatot támadásban, és három gólt is lőtt röpke négy perc alatt. Támadásban úgy tűnt előre léptünk az első harminc perchez képest, ám a hátsó alakzat még nem állt össze. A 36. percben továbbra is vezettek 22-17-re Marosán György tanítványai, ráadásul kettős emberhátrányba is kerültünk. Szerencsére a hazai együttes is hibázott, kétszer sem találták el a kapunkat tiszta helyzetekben, így nem tudták növelni a meglévő, ötgólos előnyüket. Negyven perc után nyolcgólos differencia volt a két egylet között, ám Román Dorina ─ első góljával kék-fehér színekben ─ szépített 25-18-ra. Az újonc Román Dorina kiválóan szállt be a cserepadról a párharcba, hiszen rövid pályán töltött ideje alatt kétszer talált be, hetest harcolt ki és gólpasszt osztott ki Dakos Noéminek.

Támadásban meg tudtunk újulni, de védekezésben tizennyolc perc elteltével sem találtuk az ellenszert a hazai játékosok ellen. Tíz perccel a vége előtt ─ Sallai Nikolett labdaszerzése után ─ sikeresen felzárkóztunk három gólra, a közte kettőért mehettünk, melyet Bujdosó-Gerháth Fanni kapuban landolt átlövésével el is értünk. Marosán György egy perc szünetet kért, hisz úgy tűnt a kék-fehérek uralják már a meccset. A 23. percben ismét Sallai Nikolett lopott labdát, már a döntetlenért támadhattunk. A kiharcolt hétméterest Pál Tamara gólra váltotta, ezzel 29-29 volt az állás hét perccel a vége előtt. Három perccel a lefújás előtt a kétgólos előnyért is játszhattunk már, de nem tudtuk kihasználni a lehetőséget.

Óriási izgalmakat tartogatott a végjáték, hiszen egy góllal vezettünk az utolsó percben, amikor nálunk volt a támadás joga. Vida Gergő kihasználta harmadik időkérését, hogy bebiztosítsuk a két pont sorsát. Nem tudtunk gólt szerezni, és a szombathelyi támadásból Marincsák Nikolett egyből piros lapot kapott, és a játékvezetők büntetőt ítéltek. A hétmétereshez az eddig kiválóan játszó – korábban az MTK Budapestben játszó – Lilija Gorilszka állt oda, a kapuban pedig Győri Barbara nézett vele szembe. Győri Barbara hatalmas bravúrral pontot mentve védte ki a kísérletet, ezzel megszerezve csapatának a két pontot.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság 13. forduló

Szombathely, 300 néző

Vezette: Őri E., Pozdena E.

Hungast Szombathelyi KKA─MTK Budapest 31-32 (18-12)

Hungast Szombathelyi KKA: Tomasevic ─ Gheorghe, Szekerczés, Stosic, Gorilska, Pődör R., Csire. Csere: Balog (kapus), Virág, Horváth, Kadlicsek, Szendrei, Pődör B.,

Vezetőedző: Marosán György

MTK Budapest: Győri ─ Juhász, Kekezovity, Mazák-Németh 1, Szabó 1, Koronczai, Pelczéder. Csere: Suba (kapus), Marincsák 7, Pál 7 (3), Bujdosó-Gerháth 6, Dakos 5, Sallai 1, Román 3, Bánfai 1,

Vezetőedző: Vida Gergő

Hétméteresek: 5/4, illetve 3/3

Kiállítások: 6 perc, illetve 4 perc

Vida Gergő: ─ Megjártuk a mennyet és a poklot is ezen a meccsen. Sajnálhatjuk az első félidőt, hogy ilyen tetemes előnyt adtunk ellenfelünknek, de amit a második félidőben küzdeni tudásból mutatott a csapatom az rendkívüli. Mérhetetlenül büszke vagyok rájuk!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!