Taekwondo
Patakfalvy Luca

Kézilabda: A németek nyerték a hibátlanok csatáját

Publikálva: 2021.12.06 Frissítve: 2021.12.06 Kézilabda

Végig kiélezett mérkőzésen egygólos vereséget szenvedtünk Németország válogatottjától.

December 6-án, 20:30 órás kezdettel lejátszotta harmadik csoportmérkőzését is magyar női kézilabda-válogatottunk a 2021-es spanyolországi világbajnokságon. Ellenfelünk, a – hozzánk hasonlóan – hibátlan Németország csapata volt.

A találkozó első góljára a harmadik percig kellett várni, melyet sajnos ellenfelünk szerzett meg akcióból. Háfra Noémi óriási kapufájából a német balszélső roboghatott, akinek Bíró Blanka fejjel hárította kísérletét. Első találatunkra egészen a meccs 7. percéig kellett várni, melyet Márton Gréta szerzett Tíz perc elteltével 5-3-as német előnyt jegyezhettünk, támadásban elkövetett pontatlanságainknak köszönhetően nehezen ment a gólszerzés.

Fotó: MKSZ 

A félidő feléhez közelítve 6-3-as hátrányban Golovin Vlagyimir időt kért, mely meg is hozta eredményét, ugyanis egyenlíteni tudtunk, majd Szöllősi-Zácsik Szandra bombagóljával 8-7-re átvettük a vezetést. Az ezt követő percekben a német válogatott irányította a játékot, ismét náluk volt az előny. Ha nem teljesít magyar kapuban parádésan Bíró Blanka, kettőnél többel is vezethettek volna a találkozó ezen szakaszában. A rengeteg technikai hibánk, és a több mint tíz perces gólcsendünk miatt ötgólos hátrányban mehettünk szünetre. (14-9)

A második játékrészt 3-0-s sorozattal indítottuk, mellyel két gólra apadt a két gárda közötti differencia. A német válogatott nem adta könnyen magát, hiszen tartani tudták az előnyüket, egészen a 40. percig, amikoris óriási küzdelemben végül Háfra Noémi találatával egalizálni tudtunk. A német szövetségi kapitány ekkor – 16-16-os állásnál – egyperces szünetet kért, hogy rendezze a sorokat. Ezután felváltva estek a találatok, a 44. percben először a németeknek sikerült kétgólos vezetésre szert tenni.

Nagy küzdelemben ismét döntetlent mutatott a kijelző, végletekig kiélezett meccs kerekedett a találkozó 48. percében. Szöllősi-Zácsik Szandra extra teljesítményével vezére volt a csapatnak a mai mérkőzésen. Az összecsapás utolsó öt percére fordulva 25-23-as hátrányban voltunk, a 48. percben Golovin mester kért időt. A kulcsfontosságúnak számító támadásból nem sikerült gól szereznünk, most a német szövetségi kapitány hívta magához játékosait egy percre. A németek ugyan eladták a labdát, Lukács Viktória befutásból volt eredményes. Már csak egygólos hátrányban voltunk, amikor a német jobbszélső nem talált kaput, de Tóth Eszter kezéből kipördült a labda, melyre az utolsó másodpercekben a német védők vetődtek hamarabb. Ezzel 25-24-es vereséget szenvedett női kézilabda válogatottunk a csoport zárómérkőzésén.

Ezzel két pontot visz magával válogatottunk a középdöntőbe.

2021 Spanyolország világbajnokság 3. csoportmérkőzés

Németország─Magyarország 25-24 (14-9)
Csehország-Szlovákia 24-23 (15-14)
A csoport végeredménye: 1. Németország 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Csehország 2, 4. Szlovákia 0

A mieink kedden Barcelonába utaznak, majd szerdán Granollersben kezdik meg a középdöntőt az F-csoportot megnyerő Dánia ellen, pénteken Kongó, vasárnap Dél-Korea lesz az ellenfél. A hatosból az első két helyezett jut be a magyar csapat számára célként kitűzött negyeddöntőbe.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!