Atlétika
Szabó Beatrix
Nagy András, a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója és olimpiai sportágvezetője az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozott.
– Örülhetünk annak, hogy az ifjúsági Európa-bajnokságot leszámítva az összes kontinensviadalt megrendezték 2020-ban, hiszen ezáltal fennmaradt a cselgáncsozóink motivációja. Szigorú fertőzésmegelőzési protokollt betartva az országos bajnokságokat lebonyolíthattuk idehaza, és erre szintén büszkék lehetünk − magyarázza a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója és olimpiai sportágvezetője, Nagy András.
A szakember kiemelte az október végi Grand Slam-versenyt, amelynek Budapest buborékrendszerben adott otthont: – Ezzel a viadallal indult újra a nemzetközi dzsúdóélet, és a rendezésünk mintájára tartották meg az Eb-ket.
Az olimpiára hajtó sportolók a január 11-én kezdődő, Katarban rendezendő Masters-viadalon folytathatják a pontok gyűjtögetését. Februárban, Tel Avivban rendeznek Grand Slam-versenyt, majd áprilisban, a felnőtt Európa-bajnokságon Lisszabonban léphetnek tatamira a sportolók. Az utánpótláskorúak programja meglehetősen képlékeny.
– A nemzetközi szövetség megadta a fiatalok eseményeinek tervezett időpontját, december végén szerette volna fixálni, ám erre mégsem került sor. Ha minden igaz, januárban és februárban csak a felnőtteknek szerveznének megméretéseket, az viszont biztos, hogy az utánpótlás-világversenyeket megrendeznék. Egyelőre csak a juniorok Európa-bajnokságának helyszínét és időpontját jelölték ki: szeptember 9-én Luxemburgban lehetne esedékes.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják.