Tenisz
Gálfi Dalma

Sakk: Kaszparov alapítványa támogatja a Kállai Gábor emlékére rendezett sakktornát (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2022.09.25 Frissítve: 2022.09.25 Sakk

November végén Garri Kaszparov alapítványának főtámogatásával rangos sakktornát rendeznek az MTK Budapest tavaly decemberben elhunyt szakosztályelnökének, Kállai Gábornak emlékére.

November 28-án kezdődő, 4 napos, 10 ezer dollár összdíjazású 10 résztvevős sakktornát rendeznek Budapesten – közölte a Magyar Sakkozásért Alapítvány a Telexszel. A versenyzők előbb rapid partikat játszanak egymással, ennek játékideje 25 perc, és lépésenként 5 másodperc. Utána blitz partikat váltanak, aminek játékideje 5 perc, és lépésenként 3 másodperc. A két lebonyolítási formában elért sorrendet egybegyúrják, és az adja majd ki a végső helyezéseket.

– Látványos partikra számítunk, de a legfontosabb célunk a főhajtás Kállai Gábor előtt, aki tavaly december 31-én halt meg. Magyarországon hasonló torna nem volt az utóbbi években, így szeretnénk méltóképpen ápolni az emlékét. Kállai Magyarországon az utóbbi években egy személyben testesítette meg a sakkot, minden fórumon népszerűsítette, és igyekezett érthetővé tenni – mondta az alapítvány kuratóriumi titkára, dr. Flumbort András, aki a verseny igazgatója is lesz. A szervezésben fontos szerepet vállalt a harkivi születésű, régóta Magyarországon élő Alexander Csernyin is.

A tornán hat magyar sakkozó ül majd asztalhoz, Berkes Ferenc Európa-bajnoki harmadik, Ruck Róbert olimpiai ezüstérmes. Horváth Csaba kétszeres magyar bajnok, most már edzősködik. A 20 éves nagymester, Kozák Ádám is játszani fog. A jelen egyik legtehetségesebb játékosa, a 15 éves Gaál Zsóka lemérheti a tudását ellenük, egy később kijelölendő utánpótlás korú fiú versenyzőnek is megadják a lehetőséget, fenntartanak neki egy helyet.

A külföldiek közül a legnagyobb név Alexander Beljavszkij, aki az 1984-es olimpiai bajnok szovjet csapat éltáblása volt, négyszer nyerte meg a nagy szovjet bajnokságot. Ebben a 84-es csapatban még nem játszott Garri Kaszparov, két év múlva lett olimpiai bajnok először, és akinek az alapítványa (Kasparov Chess Foundation) a verseny főtámogatója. Beljavszkij egyébként Lvivben született, de van szlovén állampolgársága is, és nagyon kedvelte Kállait. Az is volt a szervezők terve, hogy olyan nagymesterek érkezzenek, akik jó viszonyban álltak a korábbi magyar kapitánnyal. A külföldi fiatal generációt a dán Jonas Bjerre képviseli majd, és az ukrán Kirill Sevcsenko játékára is jó esély van.

A verseny fővédnöke Szabó András lesz, annak a Szabó Lászlónak az unokaöccse, akit Kállai mesterének, mentorának tekintett, és aki már nem lehet köztünk.

– Hiszünk abban, hogy ennek a tornának a jövőben nagy respektje lesz, és természetesen arról az álmunkról sem tettünk le, hogy a jelen legjobb magyar sakkozója, Rapport Richárd is játsszon rajta egyszer. De méltó emlékezés nélkül nincs jövő – összegzett Flumbort.

(Forrás: telex.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!