Atlétika
Nagy Marcell

Karate: „Már elgyászoltam a lehetőséget” – Baranyi Zsófia (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2021.04.30 Frissítve: 2021.04.29 Karate

A Mol Alapítvány által támogatott 19 éves karatés, Baranyi Zsófia tokiói olimpiai reményeit deréksérülés foszlatta szét, azonban az MTK Budapest U21-es Európa-bajnok ígéretének még várhatóan lesz lehetősége bizonyítani az idén.

A koronavírus-járványt leszámítva álmodni sem tudott volna eredményesebb tavalyi esztendőt az MTK Budapest 19 éves karatésa, Baranyi Zsófia. Vagy mondjuk úgy, amit lehetett, azt kihozta az évből.

Fischer Mihály tanítványa 2020 februárjában Budapesten lett küzdelemben U21-es Európa-bajnok, év végén pedig neki járt a legjobb hazai női versenyző elismerés a sportágban.

Zsófia bízva a hasonlóan sikeres folytatásban az idén megkettőzött erővel vágott bele a felkészülésbe. A célja a horvátországi felnőtt Eb-re, majd a párizsi olimpiai kvalifikációs versenyre való kijutás volt. Ehhez nem kellett volna mást tennie, minthogy súlycsoportjában, az 55 kilóban megnyeri a márciusi felnőtt magyar bajnokságot. Erre reális esélye is mutatkozott mindaddig, amíg a már 2018-ban is előtörő hátfájdalmai újra meg nem keserítették az edzéseit. Ezüstérmes lett az UTE-s Molnár Réka mögött.

– Sajnos ismét gond adódott a derekammal, már februárban éreztem, hogy nem tökéletes. Számos kezelésen vettem részt, több orvosnál jártam, néhányan meg is ijesztettek, és jelenleg is speciális edzővel dolgozom, hogy megerősítsük. Még előfordul, hogy elkezd fájni, és nem tudom befejezni az edzést. A magyar bajnokság előtt sokat morfondíroztunk az edzőmmel, hogy elinduljak-e. Viszont úgy voltunk vele, hogy ha nem próbálom meg, az talán még nagyobb sebet ejt rajtam. Utólag már azt mondom, hogy féltem a rásérüléstől. Fejben is gyógyulnom kell még, de ott voltam, megpróbáltam, mindent megtettem. Így legalább a lelkem nyugodt.

A fiatal karatéka több mint egy hónappal a bajnokság után már felszabadultan magyarázza, hogy még hosszú út áll előtte, és korából adódóan, várhatóan még sok nagy világeseménynek a részese lehet. És a jövője érdekében, most a gyógyulás az első.

– Az én igazi esélyem a 2024-es olimpia lett volna – mondja Zsófia miután egy ideje már köztudott, hogy a karate a tokióiban igen, a párizsi ötkarikás programban azonban nem szerepel. – Így reményeim szerint marad 2028. A magyar bajnokság után azért egy-két hétig még ezen járt az agyam. Persze, hogy megviselt. Általában pozitív személyiség vagyok, igyekszem a dolgok jó oldalát meglátni, de ez kicsit sok volt. Most viszont már jól vagyok, a pszichológusommal sokat beszélgettünk, és már elgyászoltam a lehetőséget.

Az ifjúsági olimpiai ötödik helyezett versenyző így sem fog sokat unatkozni az évben. Augusztusban újra lesz korosztályos kontinensviadal, azután pedig a felnőtt-világbajnokságot is megrendezik a tervek szerint.

– A prioritás most a korosztályos Eb. Addig még bőven van időm, hogy helyre jöjjek. Reggel és este is mennek az edzések. A csapattársaim, Hárspataki Gábor és Ilankovic Aleksandra készülnek a felnőtt Eb-re és az olimpiai kvalifikációra, mi pedig segítjük őket, így formában vagyunk. Ha minden igaz, május végén lesz a korosztályos magyar bajnokság is, amelyen kvalifikálhatok az U21-es Eb-re. Szeretném, ha hasonlóan sikerülne, mint az előző. Egészen idáig az volt az utolsó nagyobb versenyem. Most is mindig azt kell felidézni, hogy milyen volt úgy küzdeni, amikor semmim nem fájt. Ahhoz a győzelemhez mindig vissza tudok kanyarodni. Erőt, motivációt ad, és azért dolgozom, hogy újra átélhessem a pillanatot.

Hogy Zsófia elérje a céljait, abban a Mol Alapítvány is segíti. A szervezet támogatását a mentális felkészítés költségeire fordítja az ígéret. Elszántságát a közvetlen környezete is példaértékűnek tartja.

– Az biztos, hogy hiába fáj bármim is, mindig ott vagyok edzésen és csinálom. Talán ez mostanság hiba is. Általában az mondják rólam, én még akkor is küzdök, amikor már más rég nem tenné.

Forrás: utanpotlassport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!