Tenisz
Piros Zsombor

Karate: Török Panka Európa-bajnokságot szeretne nyerni (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2024.02.09 Frissítve: 2024.02.08 Karate

A sepsiszentgyörgyi Török Panka nagyon motiváltan utazott el Grúziába.

Elégedett a romániai felkészülési körülményekkel a sepsiszentgyörgyi Török Panka. A Sport-All Sport Club versenyzőjét már óvodás korában is jobban vonzotta a karate, mint a délutáni alvás, mai napig igyekszik kihozni magából a legjobb teljesítményt. Nemzetközi eseményeken az MTK Budapest színeiben indul, ugyanis kettős igazolással tagja a magyarországi klubnak is. Legutóbbi, horvátországi versenyén győzelemmel hangolt a georgiai korosztályos Európa-bajnokságra.

Török Panka 2008-ban született Sepsiszentgyörgyön. Gyerekkorától kezdve jelentős eredményei voltak országos, korosztályos versenyeken, mára pedig már jónéhány nemzetközi szinten elért sikert is maga mögött tudhat a Sport-All Sport Club karatésa.

A beszélgetés során karatékánk visszaemlékezett a kezdetekre, kitért a romániai felkészülési körülményekre, aktuális céljaira és azt is elárulta, mivel tud néha kikapcsolódni a versenyzéssel járó körforgásból.

‒ A karatét négyévesen kezdtem az óvodában, ahol program volt a délutáni alvás. Nem szerettem aludni, ezért mentem inkább karatézni.

Pankának hamar megjött a kedve a versenyzéshez is. Emlékei szerint edzője már hat-hét évesen beíratta őt kisebb eseményekre, amelyeken élvezettel vett részt. A folytatásban korosztályos országos bajnokságon kezdett el versenyezni, első győzelmei után pedig következtek a magyarországi versenyek, az ottani mezőnyben is sikerült hasonló versenyeket nyerni. Kifejezetten örült annak, hogy edzője nemzetközi eseményekre is benevezte őt, így ezen a szinten is kipróbálhatta magát.

Nagy lépés volt számára az U14-es korosztályos kategória elhagyása, ugyanis a kadétoknál érezhetően erősebb a mezőny és nehezebb jó eredményeket elérni, viszont a teljesen más körülmények ellenére úgy érzi, jól tudta kezelni a váltást.

‒ Az edzőm, Vass Hunor alapította Sepsiszentgyörgyön a Sport-All Sport Clubot, az indulást követően pedig csatlakoztunk az MTK Budapesthez is, amelynek szintén teljes jogú tagjai vagyunk. Azóta román versenyeken Sport-Allosként versenyzünk, nemzetközi eseményeken pedig az MTK színeiben. 

Ezt követően Török Panka a legutóbbi nemzetközi versenyéről is beszélt, amelyet sikerült megnyernie a kadétok mezőnyében.

‒ Nagyon féltem a horvátországi versenytől, mert ezután már következik az Európa-bajnokság. Gondolkodtam azon, hogy mennyire lesz meghatározó az itt elért eredmény, de sikerült megnyugtatnia az edzőmnek, innentől gyakorló versenyként fogtam fel. Próbáltam a legtöbbet kihozni magamból és élvezni is a részvételt.

Panka szeme előtt egyetlen cél lebeg. 

‒ Meg szeretném nyerni az Eb-t, úgy megyek oda, hogy ez sikerülni fog. A világbajnokságon is elég durva mezőny volt, itt is hasonlóra számítok, de mindent megteszek a sikerért.

A karatéval kapcsolatban úgy érzi, erőnléte jelenleg rendben van, főleg a gyorsaság fejlesztésére szeretne koncentrálni, szerinte a mozgás dinamikáját tekintve még tudna javulni. Koncentráció szempontjából felkészültnek tartja magát az előtte álló kihívásokra.

Néha úgy érzi, szüksége van kikapcsolódásra, ebben segít neki az olvasás, azt viszont hangsúlyozta, hogy a karatén kívül más mozgásformákat nem űz hobbi szinten sem. Zárásként Török Panka kitért a romániai felkészülési lehetőségekre is, amelyekkel eddigi tapasztalatai alapján összeségében meg lehet elégedve.

‒ Eléggé fejlettek a körülmények. Az edzőm megteremtette nekem a tökéletes felkészülési lehetőségeket, hazai edzőtáborokba járhattam, más romániai karatésokkal készülhettem, ezúton tudtam fejlődni. Más román edzők is segítettek nekem hasznos tanácsokkal.

Forrás: Maszol.ro 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!