Atlétika
Nemes Rita

Karate: tizenegy fiatalunk utazik a tamperei korosztályos Eb-re

Publikálva: 2021.06.13 Frissítve: 2021.06.12 Karate

A finnországi korosztályos karate Európa-bajnokságra készülő harminchárom fős magyar keretben tizenegy MTK Budapest-reménység követelt helyet magának – többek között újra a legfényesebb éremért szoríthatunk Baranyi Zsófiának, Jakubovics Dalmának és Ilankovic Aleksandrának is.

A hazai karateszövetség a honlapján számolt be arról, hogy kialakult a tamperei korosztályos Európa-bajnokságra utazó válogatott kerete. A szervezet weboldala megjegyzi, hogy az év során lebonyolított pontszerző versenyeket, valamint a kedden megtartott „szétmérkőzéseket” követően dőlt el, hogy kik képviselhetik a magyar színeket az augusztusi, Finnországban sorra kerülő kadét, junior és U21-es kontinensviadalon. A rangos utánpótlás-eseményen hazánk valamennyi egyéni kategóriában tervez versenyzőt indítani, így összesen harminchárom fiatal részvételére számíthatunk, és az MTK Budapest számára külön büszkeség, hogy klubunk a csapat egyharmadát adja: tizenegy karatékánk lesz ott Tamperében.

A keret tagja a 2020-as budapesti korosztályos Európa-bajnokság U21-esei között küzdelemben aranyérmet nyert Baranyi Zsófia és a juniorok versenyében győztes Jakubovics Dalma is, valamint az egy évvel korábban, a dániai Aalborgban junior Európa-bajnoki címet szerzett Ilankovic Aleksandra is ott lesz a mezőnyben.

Rajtuk kívül katában Kovács Dominika, kumitében Nguyen Hoang An, Botos Botond, Éles Bence, Gödri-Martis Huba, Baló Hunor, Fleischer Dóra és Tóth Máté képviseli egyesületünket a nemzeti csapatban.

Az tamperei korosztályos Eb-re utazó keret:

Formagyakorlat: 

Fiúk: 

U21: Mérő Bálint (Vasas)

Junior: Bárdos Ádám (Sportingbudo)

Kadét: Bérczes Botond (Justitia)

Lányok: 

U21: Tóth Vanda (Justitia)

Junior: Kovács Dominika (MTK Budapest)

Kadét: Fodor Amira (KSI)

Küzdelem: 

U21: 

Férfiak: 

60 kg: Szabó Marcell (KSI)

67 kg: Nguyen Hoang An (MTK Budapest)

75 kg: Botos Botond (MTK Budapest)

84 kg: Éles Bence (MTK Budapest)

+84 kg: Frankó Dániel (Szarvas)

Nők: 

50 kg: Rónai Lili (UTE)

55 kg: Baranyi Zsófia (MTK Budapest)

61 kg: Ilankovic Aleksandra (MTK Budapest)

68 kg: Borbás Hedvig (KSI)

+68 kg: Pap Dorottya (UTE)

Junior: 

Fiúk: 

55 kg: Kiss András (UTE)

61 kg: Gödri-Martis Huba (MTK Budapest)

68 kg: Nagy Balázs (UTE)

76 kg: Baló Hunor (MTK Budapest)

+76 kg: Dvorák Ádám (Ganz-Kesjár)

Lányok: 

48 kg: Jakubovics Dalma (MTK Budapest)

53 kg: Lintz Alexandra (UTE)

59 kg: Papp Réka (BVSC-Zugló)

+59 kg: Fleischer Dóra (MTK Budapest)

Kadét: 

Fiúk: 

52 kg: Tóth Máté (MTK Budapest)

57 kg: Dévényi Bence (BHSE)

63 kg: Szinák Csaba Zalán (BVSC-Zugló)

70 kg: Olajos Marcell (BHSE)

+70 kg: Szodorai Bence (BVSC-Zugló)

Lányok: 

47 kg: Hecker Bojána (UTE)

54 kg: Bogdán Panna (UTE)

+54 kg: Kopfer Anna (UTE)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!