Tenisz
Piros Zsombor
Nyolc éremmel távoztunk Pozsonyból.
Hétvégén a felnőtt és korosztályos versenyzőink is a szlovák Grand Prix-n mérették meg magukat. A népes mezőnyben ‒ közel 3500 sportoló nevezett ‒ több dobogós helyezést is elértek a mieink. Minden korosztály számára fontos volt a pozsonyi állomás, hiszen kvalifikációs versenynek minősült.
Pénteken a felnőttek nyitották a sort, és három ezüstéremmel zártak, Boussebaa Aicha az -55 kilogrammosok, Ilankovic Aleksandra a -61 kilogrammosok és Fleischer Dóra a +68 kilogrammosok között lett második.
Szombaton a kadet, junior és U21 versenyzőinken volt a sor, hogy bizonyítsanak, ők öt érmet szereztek. Fleischer Dóra az U21-es mezőny +68 kilogrammos kategóriában lett második, a juniorok között pedig Dalnoki Szófia (-53 kg) és Kovács Gergely (-61 kg) bronzérmes lett, Gáspár Laura (-48kg) és Tóth Máté (-61kg) – egyedüli férfiként – a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett. Vasárnap utánpótlás versenyzőinknél ugyan az érem elmaradt, de két ötödik helyet sikerült szereznie sportolóinknak, Badak Barnabásnak ( U14 +55kg) és Vargha Zselykének ( U14 -47kg).
Hárspataki Gábor az Év Sportolója lett, sportvezető munkáját elismerő díjat kapott Deutsch-Lazsányi Erika
Karate: megérkezett női kumite csapatunk Pamplonába
Karate: hihetetlen teljesítmény nyújtottak sportolóink a Budapest Openen (GALÉRIA)
Karate: Tóth Máté nagy álma, hogy világbajnok legyen (VIDEÓ)