Atlétika
Nemes Rita

Karate: Öt aranyéremmel zártuk a magyar bajnokságot (GALÉRIA)

Publikálva: 2021.03.21 Frissítve: 2021.03.21 Karate

Csapatban második helyet szerzett az MTK Budapest.

Igazán izgalmas és nagyon várt versenynapon van túl csapatunk. Az előzetes tervek átíródtak az elmúlt pár hónapban. Az április végére tervezett magyar bajnokságot a szervezők szétbontották két önálló versenyre, ami annyit jelent, hogy március 20-án rendezték meg csak a felnőtt-kategóriákban szereplő sportolók számára a megmérettetést. Kumitében betöltött 18 éves kortól tehették próbára magukat a versenyzők, katában, aki a 16. életévét már elérte tatamira állhatott.

A verseny kvalifikációs állomás volt a felnőtt Európa-bajnokságra, mely Horvátországban kerül megrendezésre idén májusban.

Csapatunkból katában Sterck Laura első helyen végzett, míg Fábián Csenge a második. helyet szerezte meg. A lányok csapatkatában is tatamira léptek, Kovács Dominika egészítette ki a Laurát és Csengét. Itt első helyen végeztek.

Kumitésaink közül – a decemberben 18. születésnapját ünneplő – Ilankovics Alekszandra a -61kg-os versenyzők között első helyen végzett, ezzel indulási jogot szerezve a felnőtt Európa-bajnokságra. Baranyi Zsófia a második helyet zárta a versenyt. A lányok csapatkumitében újra bizonyíthattak, és itt együttes erővel első helyet szereztek.

A férfiaknál -60kg-os súlycsoportban Csöppű Bence második, míg Fehér Péter harmadik helyen álhatott dobogóra. A -67 kilogrammosok között az MTK-sok uralták a dobogót, Szegedi Döme ezüst-, An Hoang Nguyen pedig bronzérmet szerzett. Mindenképpen említésre méltó és kiemelkedő küzdelmeket vívott Szöllősi Patrik, akiben fiatal kora ellenére a már idősebb és tapasztaltabb nemzetközi múlttal is rendelkező sportolók igazi nehéz ellenfélre találtak. -75 kg-ban Hárspataki Gábor hozta sikeres formáját és első helyen vehette át érmét és kupáját, míg Botos Botond, a még U21-es korú versenyző ezüstérmet vehetett át. A -84kg-os versenyzőink közül Éles Bence második lett, Kapdebo Botond bronzéremmel térhetett haza.


A fiatalabb, még igazából U21-es kategóriákban induló versenyzők számára újdonságnak számított a felnőttek mezőnye. A szívük, elszántságuk és hitük a helyén volt és vitte őket előre, voltak szoros meccsek és voltak olyanok is, amelyekben sok pontot tudtak szerezni ellenfeleiken az MTK-sok.

Csapatkumitében a Hárspataki Gábor, Szegedi Döme, Szöllősi Patrik hármasa ezüstérmet szerzett, míg bronzérmes lett Botos Botond, An Hoang Nguyen, Éles Bence, Fehér Péter, Kapdebo Botond és Csöppű Bence.

Csapatunk összesítésben a második helyen végzett, és sajnos az utolsó csapatkumite meccsek egyikén Szegedi Döme olyan sérülést szerzett, ami miatt idő előtt véget kellett vetni a meccsének, mert orvosi javallatra nem folytathatta tovább a küzdelmet.

Magyarországon ilyen rangos versenyen sikereket elérni mindig nagy öröm és elismerés, de a munka nem áll meg, sőt. Inkább most kezdődik azon sportolók számára, akik kvótát szereztek a májusi felnőtt Európa-bajnokságra.

Az elkövetkezendő egy hétben mindenki átgondolja a versenyen tapasztaltakat és megélt élményeket. Mindig van hová- és továbbfejlődni annak érdekében, hogy igazán méltó módon képviselhesse Magyarországot az a sportoló, aki részt vehet a májusi kontinensviadalon.

Az MTK Budapest karatecsapata erős szívvel, lélekkel rendelkező sportolókból és keménykezű, következetes edzőkből áll, akik a sikeres szereplések után is keresik a megoldást arra, hogyan tudnának még jobban megfelelni a nemzetközi és hazai versenysport kívánalmainak.

A korosztályos versenyzők és edzőik készülnek az április végi, kétnapos utánpótlásversenyre.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!