Atlétika
Jankovics Dániel

Karate: kevesebb mint száz nap múlva kezdődik a budapesti világbajnokság

Publikálva: 2023.07.19 Frissítve: 2023.07.18 Karate

A hazai rendezésű világeseményre telt házat várnak a szervezők.

Részvételi rekordokat hozhat a magyarországi rendezvény, hiszen a tokiói olimpián bemutatkozott sportág történetében a budapesti lesz az utolsó „nagy” világbajnokság. 2023-ban ugyanis még szabadon nevezhetnek be a Karate Világszövetség, a WKF 200 tagországából kategóriánként egy versenyzőt a vb-re. 2024-től ugyanakkor különválasztják az egyéni és a csapat-világbajnokságot, és a részvételt kvalifikációs sorozaton keresztül kell majd kiharcolni.

Emiatt, valamint azért is, mert a magyarok az általános vélekedések szerint nagyszerű Európa-bajnokságokat rendeztek az elmúlt évtizedben kétszer is – 2013-ban felnőtt, 2020-ban pedig korosztályos Eb-nek voltunk házigazdái –, várhatóan nem kevesebb mint 120-150 országból érkeznek majd karatésok a világbajnokságra. Az MKSZ alelnöke, Falusi Márton a következőképp vélekedik az eseményről.

‒ Egyelőre csak az előzetes szállásfoglalásokat látjuk, de úgy számolunk, hogy 1200 és 1800 közötti versenyzői létszámot kell majd vendégül látnunk. Rajtuk kívül további, körülbelül 1000 fővel, versenybírókkal, edzőkkel és egyéb, a csapatokat kísérő hivatalos személlyel kell kalkulálnunk. Tehát csak a karatésok hatalmas tömeget alkotnak majd.

A világbajnokságot az MKSZ a WKF-fel és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel karöltve bonyolítja le. A karateszövetség részéről a rendezés első számú felelőseként tevékenykedő Falusi Márton azt is elmondta, hogy a keddtől vasárnapig tartó vb két utolsó, döntős napján telt házra számít.

‒ A selejtezők négy napja alatt erős magyar szurkolói jelenlétre számítunk. A hazai karatésokból az MKSZ szurkolótábort szervez, ehhez a stadion egyik oldalát már le is foglaltuk. Szerencsére ebben hagyományosan jók vagyunk, a drukkereink remek hangulatot tudnak varázsolni a stadionba, ami a magyar versenyzőket remélhetőleg minél jobb eredményekhez segíti. A döntők során pedig telt házban bizakodunk, amit arra alapozunk, hogy a felnőtt és a korosztályos Eb-n is megteltek a finálékra a széksorok.

A főszervező arról is beszámolt, hogy az interneten már lehet jegyet vásárolni a világbajnokságra. Már működik a vb hivatalos honlapja, a karatebudapest2023.hu, amelyről elérhető a jegyvásárlási felület. Keddtől péntekig 2900 forintért kaphatóak a napijegyek, míg szombaton és vasárnap 5900 és 14 900 forint között lehet hozzájutni az ülőhelyekhez – kivéve az MKSZ tagjainak, akik szervezett formában és kedvezményes áron tekinthetik meg a versenyt.

Forrás: Magyar Karate Szövetség

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!