Tenisz
Gálfi Dalma

Karate: Fischer Mihállyal összegeztük a 2022-es évben történteket

Publikálva: 2022.12.31 Frissítve: 2022.12.28 Karate

Sokrétű beszélgetés folytattunk szakemberünkkel, aki többek között Hárspataki Gábor idei szereplését, az utánpótláskorúak versenyzését és nevelését, illetve a Küzdősportcentrum átadását elemezte.

– Az olimpiai bronzérem után ez az év nem éppen úgy sikerült Hársinak, ahogy azt szerettétek volna.

‒ Az ötkarikás játékok után az idei évben a Világjátékok volt a legfőbb esemény, amire készültünk Gáborral. Nem tudom azt állítani, hogy nincs bennünk csalódás, különösképpen a lebonyolítást illetően. Az éremszerzésért folytatott csatában vitatott körülmények között, előnyből veszítettük el a párharcot. Jobb eredményre számítottunk, van bennünk csalódás, de találtunk új motivációt ezután. Januárban már lesz új megméretés, és a 2023-as hazai rendezésű világbajnokság a fő célunk.

Gábor és Misi már csak előre tekint, fókuszban a hazai rendezésű világbajnoksággal.

‒ A budapesti világbajnokság számunkra olyan, mintha a második olimpiánk lenne. Kicsit úgy érezzük, hogy pontosan úgy állunk hozzá, és az egész világeseménynek olyan súlya van számunkra, mintha az olimpiára készülnénk. A válogatott edzőjeként az esemény felelős is vagyok, óriási lehetőség és siker lenne, hogy Magyarországon világbajnokságot nyerjünk, pláne úgy, hogy Gábornak nincs is még világbajnoki aranyérme.

‒ Mennyire nagyobb a nyomás rajtatok, hogy hazai közönség előtt szerepelhettek?

‒ Gábort nem befolyásolja negatívan, ő az a típus ‒ már gyerekkora óta ‒, akit doppingol, ha nézik, viszi előre a mérkőzésen, ha szurkolnak neki. Természetesen tesz ránk terhet, de egészséges nyomást érzünk, Gábort versenyzőként egyáltalán nem fogja ez kibillenteni.

‒ Hogyan alakul a jövő évi versenynaptáratok?

‒ A korosztályos világbajnokság előtt lesz közvetlenül gyakorlóversenye Gábornak, ezen kívül pedig fontos számunkra, hogy nemzetközi porondon versenyezhessünk. Nem feltétlen az éremszerzés ezeken a versenyeken a cél, hanem hogy minél több kört menjünk, sokat tudjunk gyakorolni éles szituációban. Ami fontos még nekünk, hogy az Európa Játékokra zajlik a kvalifikáció, Gábor kijutó helyen áll jelenleg, így ez az év másik fontos eseménye.

‒ Hogyan értékelnéd az idei korosztályos világbajnokságot?

‒ Nem úgy sikerült, ahogy vártam, volt olyan versenyző, akitől érmet vártam, és ez most elmaradt. Nagyon kevésen múlt a dobogós helyek megszerzése, de ennek is megvolt a maga tanulsága. Utólag talán azt mondhatom, nem is bánom, hogy így alakult, hiszen az elmúlt években minden világversenyről éremmel térhettünk haza, lehet, hogy most ez kellett nekünk ahhoz, hogy más szemléletben folytassuk a munkát, változtassunk ott, ahol kell.

‒ Milyen reményekkel vágtok neki a ciprusi Európa-bajnokságnak a fiatalokkal?

‒ Levontuk a megfelelő következtetéseket, nagyban zajlik a felkészülés a világbajnokságra. A huszonöt fős korosztályos válogatott keretből tíz-tizenkét fiatal az MTK Budapest kötelékében sportol, tehát mondhatni a nemzeti együttes majdnem felét kék-fehér sportolók teszik ki. Biztos vagyok abban, hogy ezektől a fiataloktól legalább két érem várható, több sportolóban is benne van a potenciál, de a realitás az két érem, a három pedig beteljesedése lenne az egésznek.

‒ Számos nemzetközi versenyen az összesített éremtábla élén végeztetek, ennyire kimagaslotok a mezőnyből?

‒ Az MTK Budapest karateszakosztálya hazánkban és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedik, az elmúlt évek eredményei is ezt igazolják. Nimbusza lett a klubnak, minden versenyen szívesen fogadnak minket, hiszen tudják, hogy milyen színvonalat képviselünk. Túlzás nélkül mondható, hogy sokszor valamelyik nemzeti válogatottnak nincsen annyi nemzetközi eredménye, mint amennyi az MTK Budapest klubjának van, nagyon magas szinten jegyeznek minket.

‒ Az idei év nagy újdonsága volt számotokra, hogy új helyszínen készülhettek, hogyan könnyíti meg a munkátokat a nemrég átadott otthonotok?

‒ Nagyon vártuk már a Küzdősportcentrum átadását, ősszel sikerült birtokba vennünk a létesítményt. Nagyon örülünk, hogy itt vagyunk, teljesen más lehetőségeket magában rejt ez a komplexum. A kondícionáló edzés után a karateteremben tudjuk folytatni a munkát, minden egy helyszínen van. A legideálisabb hely, Európában egyedülállónak mondható ez a létesítmény, bárki, aki a nemzetközi viszonylatban hallotta hírét a Küzdősportcentrumnak, annak az volt a véleménye, hogy fantasztikus körülmények között tudunk dolgozni. Szabályos küzdőfelületek vannak, sokkal életszerűbben tudjuk gyakorolni a különböző szituációkat, hiszen hatalmas tér áll rendelkezésünkre.

‒ Hogyan halad az utánpótlásbázis kiépítése?

‒ Az utánpótlást most kezdtük el építeni, Sepsiszentgyörgyön van a testvérklubunk, ahol főszerepben van az utánpótláskorúak nevelése, rengeteg fiatal van, akik közül többeket leigazolunk, hogy a sport mellett Budapesten folytathassák tanulmányaikat. Megvan a jövőképe ennek a folyamatnak, most pedig nálunk is nagyobb hangsúlyt kap az ifjak toborzása és nevelése.

‒ Milyen hatással van rátok az a bizonytalanság, ami a karate ötkarikás játékokon való szereplése körül lebeg?

‒ Az olimpián kérdéses a sportág szereplése, aminek hatásait mi is érezzük, de főleg szövetségi szinten. Abban bízunk, hogy a karate továbbra is megkapja azt a figyelmet és támogatást, amit az olimpia ideje alatt, természetesen ez befolyásolni fogja a sportág jövőjét. Amíg nem születik döntés, addig mindenki dolgozik tovább, hallunk különböző híreket, de egyelőre, mi csak reménykedni tudunk.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!