Atlétika
Szabó Beatrix

Karate: a lehető legjobb munka folyik szakosztályunknál, ami eredményekben is megmutatkozik

Publikálva: 2023.02.22 Frissítve: 2023.02.21 Karate

Fischer Mihályék felmérték a hiányosságokat, és a világbajnokság óta eltelt időben javították azokat, aminek már a kontinensviadalon is meglett az eredménye. Vezetőedzőnkkel az újításokról, illetve a közelmúltban elért sikerekről beszélgettünk.

Vezetőedzőnkkel felelevenítettük a ciprusi korosztályos Európa-bajnokságon történteket, ugyanis már ekkor látszott a változás sportolóinkon. Az Eb-t Tóth Máté aranyéremmel zárta, míg több olyan karatékánk is volt, aki csak egyetlen hajszállal maradt le a dobogós helyezésről.

‒ A korosztályos világbajnoksággal egyáltalán nem voltam elégedett, amiből azt a következtetést vontuk le, hogy fizikálisan nem voltunk megfelelő állapotban. Láttam a hiányosságokat, idő előtt fáradtunk el testileg és fejben egyaránt. A világverseny után ezeknek a területeknek a fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. Az Európa-bajnoki szereplésünk kiváló visszaigazolás volt számunkra, hiszen szinte minden sportolónk a legjobb négyig menetelt. Nagyon kevés hiányzott több versenyzőnek is ahhoz, hogy éremmel zárjon, ám ennek nem fizikális okai voltak, hanem külső körülményekből, illetve rossz döntésekből adódtak. A világbajnokságon tapasztalt problémáink megszűntek, amit az Európa-bajnoki címet elérő Tóth Máté is megerősített, aki többször elmondta, hogy nem érezte magát fáradtnak, a versenysorozat végéig jó állapotban maradt.

Ezt a folyamatot példázza az is, hogy a múlt hétvégi szlovákiai Grand Prix-ról tíz érmet hoztak haza karatékáink.

‒ A kategóriájukban minden sportolónkról elmondhatjuk, hogy nemcsak taktikailag és technikailag illeszkedik bele a csoportjába, hanem olyan átütő erővel lép fel a tatamira, amivel nagyon magabiztos küzdelmet tud produkálni.

Az utánpótláskorúak mellett most a felnőtt versenyzőink kerülnek reflektorfénybe, hiszen március végén Spanyolországban mérethetik meg magukat.

‒ Most a felnőttek versenyei kerülnek fókuszba, hiszen közeleg számukra az Európa-bajnokság. Különlegesség lesz a magyar karate történetében, hiszen hazánkat tízen képviselik, akik közül heten klubunk versenyzői. Egyedülálló lesz ez a nagy létszám, amelyből a realitás az lenne, hogy egy érmet mindenképp szerzünk, illetve ezen felül még egy éremmeccs. Az pedig, hogy ezeket melyik sportolóink valósítják meg, az aktuális forma, vagy épp a jobb sorsolás fogja eldönteni. Ami nagyon pozitívum, hogy a hét karatékánk közül bárki képes erre a teljesítményre.

A fiatalok programja nem követel meg feszített tempót, az elkövetkezendő időben lehetőségük lesz olyan elemeket is pontosítani és gyakorolni, amire máskor nem jut elég idő.

‒ Minden korosztályunk számára a közös főesemény a magyar bajnokság lesz, ami igazi presztízsnek minősül. Ezen kívül az utánpótláskorúak számára az egyéni munkák és az építkezés időszaka következik, nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni olyan dolgokra, amire év közben a versenynaptár nem biztosít lehetőséget. A magyar bajnokság után a nyári Youth League vár rájuk, és ezután kapnak kisebb pihenőt, és ősztől belevetjük magunkat újra a munkába, a kontinensviadal kvalifikációs helyezéseinek elérése érdekében.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!