Atlétika
Nemes Rita
Újra a mi egyesületünk lett a legeredményesebb.
Egyesületünk remekelt a magyar WKF Karate Liga negyedik, egyben utolsó fordulójában. A versenysorozat legutóbbi állomását a Szarvason rendezték, ahol két napon keresztül mérhették össze a tudásukat a sportolók.
Szombaton, katában a felnőttek között Sterck Laura aranyérmet szerzett, megelőzve klubtársát, Fábián Csengét. A junioroknál Kovács Dominika révén szintén első helynek örülhettünk.
Az eseménysorozat különlegessége volt, hogy a négy forduló alapján összesített eredmény hirdettek a versenyeken elért pontszám alapján. Katásaink közül Sterck Laura első, Fábián Csenge második, Kovács Dominika pedig harmadik lett a felnőtt összetettben, míg a juniorok pontversenyén Kovács Dominika diadalmaskodott.
A kumitések sem maradtak adósak a jó eredményekkel: Hárspataki Gábor a -75 kilogrammosok felnőtt mezőnyében győzött, Ilankovics Alekszandra pedig az U21-es és a felnőtt korosztályban is aranyérmes lett.
Szintén győzött az U21-esek között Botos Botond -75kg-os kategóriában, illetve Szőllősi Patrik a -67 kg-os-ok között. Szegedi Döme a -67 kg-os súlycsoportban a felnőtteknél állhatott a dobogó legfelső fokára.
Összetettben a felnőtteknél Hárspataki Gábor, Szegedi Döme, Ilankovics Alekszandra, az U21-eseknél Botos Botond nyerte a pontversenyt.
A juniorok viadalán Jakubovics Dalma a -53kg-os súlycsoportban első helyen zárt, összesítésben a második helyet szerezte meg.
Az utánpótlásnak nevezhető kadetkorú sportolóink közül Fischer Bálint a -52kg-os súlycsoportban ismét kiemelkedő munkájával lett első, így az összetettben is a dobogó legfelső fokára állhatott.
Vasárnap a gyermek és minikadet korcsoporttal folytatódott a verseny, ahol az előző két forduló során is nagyszerű formában lévő sportolók újra kiváló teljesítményt nyújtottak.
A Tóth Zsombor-Tóth Máté testvérpár (12-13 éves korcsoport -45kg) megint az aranyéremért küzdhetett egymás ellen. Ezúttal Zsombor került ki győztesen a meccs végén.
Összesített listában Zsombor első, Máté második helyen végzett. A két fiú kimagasló teljesítményt nyújtott, és sok pontot szerzett a versenyen, ennek köszönhetően magas pontarányú győzelmeket értek el.
A szintén tehetséges Dalnoki Szofi a 12-13 évesek között, a -42kg-os súlycsoportban első helyen végzett, és ezzel az összesítést is megnyerte. Kovács Gergely a -40kg 12-13 éves kategória aranyérmét vehette át a nap végén, ezzel az összetett siker is az övé lett.
Klubunk tizennégy aranyérmet szerzett a két nap alatt, mellyel a csapatok közötti összesítésben is az első helyen végzett. Az MTK Budapest három fordulón vett részt a sorozatban, mindhárom alkalommal a legeredményesebb mutatóval zárt, tehát sportolóink az egyéves verseny nélküli időszak után is megmutatták, továbbra is miénk a legeredményesebb hazai egyesület.