Atlétika
Szabó Beatrix

Kapituláltunk Miskolcon

Publikálva: 2019.12.07 Frissítve: 2019.12.07

Szoros csatára készültünk, vereség lett belőle.

NB I/B piros csoport, 11. forduló
MEAFC-Miskolc–MTK ELITE Basket  102-72  (21-20, 27-18, 19-14, 35-20)
Miskolci Egyetem, Körcsarnok

Az első negyed a várokozásoknak megfelelő, fej fej melletti küzdelmet hozott (21-20), de a másodikban már stabil előnyt alakított ki a MEAFC. A félidőben 10 ponttal vezettek a hazaiak (48-38).

Fordulás után rövid ideig úgy tűnt, hogy fel tudunk zárkózni (50-44), de hamar kiderült, hogy ezúttal erre nincs esélyünk, és a végére teljesen szétestünk, semmi érdemi ellenállást nem tudtunk mutatni.

Sok időnk nincs a sebek nyalogatására, csütörtökön a pécsiek elleni hazai meccsre ki kell másznunk a hullámvölgyből.

Horváth Balázs: – Sajnos ismét nagy pofonba futottunk bele, amire nem lehet már azt mondani, hogy jókor jött. A Honvéd elleni hazai vereségünk után ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk. Ettől nagyon messze voltunk. Egyértelműen látszik, hogy valamin változtatni kell, ha újra mérkőzést szeretnénk nyerni, ez pedig nem más, mint a védekezés. Egyetlen feladatunk van: hétfőtől „bekúszni a küszöb alatt a pályára”, hálát adni azért, hogy itt kosárlabdázhatunk, és kőkeményen nekiállni dolgozni. Ha ez sikerül, érkezni fog ismét a siker, amire most akkora szükségünk van, mint még soha.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!