Atlétika
Szabó Beatrix
Egyesületünk kenusa, Korisánszky Dávid bizakodva várja a duisburgi kajak-kenu világbajnokságot, melyre augusztus 23. és 27. között kerül sor.
– Milyen formában vagy, közel a világbajnoksághoz? Úgy tudom, sérüléssel bajlódtál a felkészülés elején.
– Kisebb kézsérülést szedtem össze a poznani világkupa után, de igazából csupán egy hetet hagytam ki emiatt, tehát szerencsére nem volt komoly. Úgy érzem, jobb állapotban vagyok, mint májusban, de ennek így is kell lennie, hiszen a nemzetközi élmezőnyben is jobb formában van mindenki.
– Az UTE sportolójával, Fekete Ádámmal megnyertétek a szegedi világkupát, majd nyolcadikok lettetek Lengyelországban. Hogy alakult azóta a párosotok sorsa?
– Versenyen nem mentünk együtt a poznani világkupa után, de az edzők, szövetségi kapitányok, és a mi közös döntésünk volt már néhány héttel ezelőtt, hogy együtt induljunk a világbajnokságon. Visszajöttek azok az érzések, amiket a szegedi világkupán tapasztaltunk, és amik kellenek ahhoz, hogy kvótát szerezzünk. A stopper nem hazudik, jó időket mentünk az utóbbi öt hétben, mióta Dunavarsányban edzőtáborozunk.
– Közben került sor az országos bajnokságra is. Mennyire volt fontos számodra, hogy ott aranyérmet szereztél K1 200-on?
– Az országos bajnokság amiatt volt jó, mert tudtunk versenyezni kicsit, és kiszakadtunk az edzőtáborozásból. Mindenképp szerettem volna jó eredményt elérni, ezért boldog voltam, hogy aranyérmet szereztem 200-on, nagyon jót tett a lelkemnek. Ráadásul rendkívül kemény verseny volt köztem, Fekete Ádám és Hajdú Jonatán között. Mindhárman nemzetközi szinten mentünk, még a partról is izgalmasnak tűnhetett a küzdelem.
– Olyannyira, hogy rendesen be kellett rúgnod a hajót a sikerhez.
– Egy tized sem volt Ádám és köztem, pedig ő a harmadik helyen ért célba. Sokáig nézegették a célfotót, de csalódott lettem volna, ha nem engem hoznak ki győztesnek, mert bosszantó ilyen pici különbséggel kikapni. Összességében jó pályát mentem, lendületet adott a hétköznapokra, és hogy a dunavarsányi edzőtáborban újra beleálljunk a melóba.
– A hajó berúgásának a finisnél van külön technikája?
– A fejemben van erről kép, hogy ezt miként kell csinálni. Igazából én kockáztatok a végén: nem szoktam vízre támasztani ilyenkor, hanem elengedem magam, de így oda a biztonságérzet, ezért is van, hogy néha beborulok, ami látványos szokott lenni. A fotósok szeretik, van aki bénának tartja – kicsit talán nagyobb a füstje, mint a lángja.
– Hogy zajlanak az utolsó edzések a világbajnokság előtt?
– Kedden éles pályát mentünk, de ilyenkor azért a terhelésből visszább veszünk. Olyan nagyon megerőltető edzések nincsenek, mint két-három hete. Aki ilyenkor kezd el keményen készülni, az pánikol. Pihenni is tudni kell, mert regenerálódásra is szükség van. Az utóbbi hetekben nagyon magas minőségű edzések voltak mögöttünk, most az a cél, hogy a világbajnokságig elvégzett munka maximálisan beépüljön. Meg kell találni azt az arany középutat, hogy a szervezet ne üljön le, de pihentek is legyünk.
– Mi a célkitűzés? Hogy működik pontosan a kvótaszerzés?
– Kenu párosban 500 méteren az első nyolc kap kvótát, és a döntőbe kilenc egység jut be. Egyértelműen minimum célkitűzés az, hogy az első nyolcba kerüljünk, de a maximum cél az aranyérem. Ha azokat a pályákat meg tudjuk csinálni, amiket Szegeden, akkor nem kell izgulnunk a kvóta miatt. Saját magunkat kell hoznunk, és arra összpontosítani, amiben jók vagyunk.
– A kvóta névre szól, vagy a magyar csapaté?
Amennyiben sikerül az első nyolcban végezni, azzal Magyarországnak szerzünk olimpiai kvalifikációt. Ha szép eredményt érünk el, elképzelhető, hogy jövő évben könnyebb válogatási elvek mellett versenyezhetnénk, de ezt majd a szövetségi kapitány megálmodja, ha eljutunk oda. Az biztos, hogy kvótaszerzés esetén is jól kell teljesíteni a jövő évi válogatókon.
Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség