Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Kajak-kenu: „Biztató volt a fiatalok szereplése” – Velenszki Tamás

Publikálva: 2021.09.29 Frissítve: 2021.09.29 Kajak-kenu

Kajak-kenu szakosztályunk utánpótlás-sportolói kitűnően szerepeltek a hétvégi Nagy Zoltán Emlékversenyen, hiszen rengeteg éremnek és jó helyezésnek örülhettünk. Szakosztályunk vezetője, Velenszki Tamás rendkívül elégedett volt a látottakkal.

Nagyon örülök neki, hogy az U14-es korosztályban kiemelkedő eredményeket értünk el, hiszen rengeteg nevező volt. A két döntő egyikét Gazdag Marcell megnyerte, míg Jancsó Levente a másik fináléban második helyen zárt. Marci az egyik nagy riválisával, Mircse Ivánnal utcahosszal nyerte a párost is, ami nagyon biztató. A lányoknál Szabó-Csalló Vanda egyesben remekelt, igazán kijött neki a lépés, ami szintén örömteli – értékelt edzőnk. – Ez a korosztály jövőre már a serdülőbe lép, ami azt jelenti, hogy részt vehetnek az olimpiai reménységek versenyén, ha kvalifikálnak rá. Erre reményeink szerint két-három emberünk is képes lehet. Összességében a harmadik helyen végeztünk az éremtáblázaton, például az UTE csapatát is megelőzve, pedig több nevezőjük volt.

A szakember azt is elmondta, mi maradt még hátra a szezonból.

Már csak kisebb területi megmérettetések vannak hátra, hiszen hűvösebb az idő, illetve egy maratonverseny maradt. Utána jön a pihenés, majd az alapozás. Akiknek korábban befejeződött a szezon, már október 1-jén újrakezdi a munkát, illetve a válogatottaknak lesz melegvízi edzőtábor is.

A téli alapozás embert próbáló időszak a kajakozók számára, de Tamás szerint nem probléma a sportolók motiválása, hiszen ilyenkor már a jövő évi célokra gondolnak.

Minden edzőnek megvannak a praktikái arra, hogy érdekessé tegye a téli edzéseket. Akár más egyesületekkel készülünk ilyenkor, vagy játékokkal, sorversenyekkel színesítjük a tornatermi foglalkozásokat. Ilyenkor már mindenkinek az jár a fejében, mit szeretne jövőre elérni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!