Atlétika
Jankovics Dániel

Kajak-kenu: minden évben talál motivációt

Publikálva: 2022.05.16 Frissítve: 2022.05.16 Kajak-kenu

Egyesületünk kenusa, Korisánszky Dávid a Magyar Kajak-kenu Szövetség honlapjának adott interjút.

Három számban is rajthoz áll a racicei világkupán Korisánszky Dávid. A háromszoros világbajnoki-bronzérmes kenus kétszáz és ötszáz egyesben, valamint mixben Takács Kincsővel indul. Korisnak picit több, mint három hónapja született meg a kisfia, így érthető módon a család az első, de a kenuzás is motiválja. Az utóbbi hetekben Bodonyi Andrással párosozik, de mindketten úgy érzik idő kell még, hogy ötszázon veszélyesek legyenek a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám-egységre.

Elég nagy bennem a várakozás, de így május közepén szerintem mindenki ki van már éhezve a versenyzésre. – mondta a világkupa kapcsán klubunk kenusa. – A cél, hogy még a válogató előtt felmérjük, hogy a begyakorolt elemek élesben, hogy mennek, mi az, ami jó, és min kell még csiszolni.

A háromszoros vb-bronzérmes hozzátette, a május végi, szegedi válogatón párosban is elindul Bodonyi Andrással ezer és ötszáz méteren is. Néhány hete térdeltek össze, a világkupán való indulást még korainak érezték volna, de Koris szerint így is időre van szükségük, hogy ütőképes egységgé váljanak.

Reálisak vagyunk, látjuk, hogy a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám-páros ötszáz méteren világklasszis. Nem fogunk feltett kézzel odaállni, de szeretnénk lépésről lépésre haladni. Előbb ezren szeretnénk jól menni, aztán leváltani ötszázra, hiszen az mégiscsak olimpiai szám. Nem kapkodjuk el, tudjuk, hogy idő kell a jó ötszáz pároshoz, de azon leszünk, hogy jövőre, vagy a rákövetkező évben méltó kihívókká váljunk.

Korisánszky Dávid tavaly hét év után szerzett ismét érmet felnőtt világbajnokságon, miután Koppenhágában Takács Kincsővel mixben szereztek bronzérmet. Úgy érzi, a téli felkészülése is jól sikerült, edzőjével, Martinkó Gáborral főleg a technika csiszolására helyezték a hangsúlyt. Mindazonáltal most már a családja élvez prioritást, Zétény nevű kisfia nemrég lett három hónapos. Továbbra is komolyan veszi a kenuzást, azonban eredménykényszert már nem érez.

Sokat változott az életem, elkezdtem a szakmámban, festőként is dolgozni. Ami meglepett, hogy így sem esett vissza a teljesítményem, nagyjából ugyanazt a szintet fogom tudni hozni, mint tavaly. Sokat változott a hozzáállásom is az edzésekhez, nem engedhetem azt meg, hogy néhány résztávot gyengébben teljesítsek, mert ha nem csinálom száz százalékosan, akkor úgy érzem, hogy a kisfiamtól vettem el az időt.

Forrás: kajakkenusport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!