Atlétika
Jankovics Dániel
Klubunk kitűnő kajakosa, Kulifai Tamás a Honvéd sportolójával, Noé Bálinttal diadalmaskodott K2 1000 méteren a szegedi versenyen.
Pénteken került sor a kajakosok és kenusok idei első – szegedi – válogatóversenyére. Először felnőtt K1 500 méteren Gábor Nettának és Potoniec Zsófiának szurkolhattunk: előbbi ötödik, utóbbi hatodik helyen ért célba futamában, így egyikük sem került be a középdöntőbe.
Később felnőtt C1 1000 méteren Fodor Nicholas bejutott a fináléba, ahol a negyedik helyen ért célba. Ezután C1 felnőtt 200 méteren Molnár Rebeka is döntőbe került, itt nyolcadik helyen zárt. Rácz Nikolett ugyanebben a számban hatodik lett előfutamában, így nem jutott tovább.
A nap végén Kulifai Tamás a Budapesti Honvéd kiválóságával, Noé Bálinttal a K2 1000 méter döntőjében indult. A tavaly világbajnoki bronzérmes páros remekül versenyzett, és több mint egy másodperces előnnyel megszerezte az aranyérmet.
Folytatás szombaton.