Atlétika
Vári Péter
Korisánszky Dávid C2 500 méteren, Opavszky Márk pedig K2 500 mix méteren utazhat az év egyik legfontosabb versenyére.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség véglegesítette keretét az augusztus 23. és 27. között sorra kerülő világbajnokságra, ami azért is fontos, mert egyben kvótaszerző esemény a 2024-es párizsi olimpiára.
Kenu kettesben Korisánszky Dávid az UTE sportolójával, Fekete Ádámmal képviseli klubunkat. A duó a szezon elején a szegedi világkupa megnyerésével bizonyította, hogy a számolni kell vele a nemzetközi porondon.
– Nem voltunk túl szerencsések, mert az év elején Hajdu Jonatán volt beteg, majd nyáron jött Koris sérülése, viszont azt gondolom, hogy ez már múlté, és következő négy hét elengedő lesz, hogy megfelelő formába kerüljön. Az edzések alapján meglehet a kvóta – mondta bizakodva Hüttner Csaba szövetségi kapitány a kettősről.
Kajakban Opavszky Márknak szurkolhatunk, aki az U23-as világbajnokságon, illetve a felnőtt országos bajnokságon is pompásan teljesített, így ő is megkapja a bizonyítási lehetőséget, méghozzá K2 mixben Lucz Anna oldalán.
Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség