Kézilabda
Kekezovity Anna

Józsefváros legendája – az MTK (VIDEÓ)

Publikálva: 2020.11.15 Frissítve: 2020.11.15 MTK Budapest

November 15-én, vasárnap – az MTK alapításának 132. évfordulója előtt egy nappal – mutatja be az M5 televízió a „Józsefváros legendája – az MTK” című filmet. A rendezővel, Kriskó Lászlóval beszélgettünk.

Kriskó László évek óta tagja a kék-fehér csapatnak, hiszen a keze munkáját dicséri az „MTK 125 év” című film, így mi, itt  már az épülő  stadionban is gyakran találkoztunk vele, amint ismerkedett az új körülményekkel, megfigyelte a nap járását, érdeklődött a focisták edzésbeosztásáról, és mindig hozott magával valamilyen általunk addig ismeretlen újdonságot, professzionális képrögzítő eszközt, amivel a legjobb minőségben dokumentálni tudta a pillanatot, hogy a forgatáson már ne érhesse meglepetés... Maximalizmusa etalon. Nála nincs „majd lesz valahogy”, mert tűpontossággal tervezi a snitteket, felkészül esőre, napsütésre, szélre, győzelemre, vereségre. Ugyanakkor mindig csapatban gondolkodik, számára a filmkészítés egyszerre munka és játék, de leginkább csapatjáték. Ezért tudja, hogy csak olyan társakat, például operatőrt szabad hívnia a forgatásra, akinél a világítás, a képkompozíció és a kamera helye jó előre megtervezett, így riportalany az interjú során egy pillanatig sem görcsös, feszült. Nos ilyen előzmények után ültünk le vele – a technika segítségével, a járványügyi szabályokat betartva – interjút készíteni.

– Honnan a cím?

Amikor először felmerült az ötlet, már évekkel voltunk az „MTK 125 év” című film készítése után, így nem sok értelmét láttuk újabb, olyan mozit forgatni, amelyben felsoroljuk a klub eredményeit. Azt sokkal érdekesebbnek találtuk, hogy az MTK, mint Magyarország egyik legpatinásabb egyesülete, honnan indult, hová jutott, milyen legendái vannak. A „Józsefváros legendája – az MTK” tehát úgy építkezik, hogy az első felében sokáig nem is a klubon, hanem a városrész történetén van a fókusz

– Mennyi időt vett igénybe a forgatás, és milyen hosszú a kész anyag?

Időigényesen dolgoztunk. Az első gondolattól a film végleges elkészültéig legalább két, két és fél év telt el, maga a végtermék pedig kicsivel több, mint ötven perc lett.

– Archív felvételekkel dolgoztatok, vagy színészekkel rekonstruáltátok a meghatározó eseményeket?

Az „MTK 125 év”-ben voltak dramatikus jelenetek, így ezúttal inkább arra törekedtünk, hogy korabeli fotókkal, illetve azokat „megmozgatva”, animációk segítségével ábrázoljuk az eseményeket. Grafikusunk több hónapon át  foglalkozott azzal, hogy ezekbe az archív képekbe életet leheljen.

– Melyik jelenet áll a legközelebb a szívedhez a filmből?

Amikor megnéztük a kész anyagot a klub vezetőivel, dr. Deutsch Tamással és Deutsch Péterrel – külön-külön, más időpontban –, mindketten azt emelték ki, hogy a Józsefvárosról szóló részeken mennyire átüt a klub lelkülete, és nagyszerű bepillantani abba a folyamatba, hogy milyen évszázados hagyományok tették azzá az MTK-t, amilyennek ma ismerjük.  Felemelő volt látni meghatódottságukat...  Nem klasszikus sportfilm született, inkább helytörténeti alkotás, amely mégis talán jobban bemutatja az MTK-s életérzést.

– Ez már a második MTK-val foglalkozó filmed. Mellesleg melyik a kedvenc csapatod?

– Mivel a filmkészítés mellett a sport szeretete is az életem része – hiszen egy buszmegállónyira nőttem fel a diósgyőri stadiontól –, így különösen megtisztelő számomra, hogy kedvenc csapatomról a DVTK-ról három mozit is készíthettem, és már a második dokumentumfilm született a rendezésemben arról a csapatról – vagyis az MTK-ról –, amelyik számomra a legtiszteletreméltóbb magyar történelmi múlttal rendelkezik. Az MTK-t  igazi családként ismertem meg, és ezt a mai világban nagyon meg kell becsülni!

– Kik voltak az alkotótársaid?

– Karle Gábor, a film producere és forgatókönyvének írója, igazi sportbolond, kiváló ember és szakember, Csincsi Zoltán a legprecízebb magyar operatőrök egyike, Lapat Dániel szerkesztő, Hauber Zsolt, Berkes Gábor zeneszerzők és Kovács Ferenc vágó, Kriskó Katalin grafikus, de ennél sokkal többen működtek közre a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült film elkészítésében.

– Magánemberként milyen a viszonyod a sporttal?

– Minden sportot imádok, de a focinak kiemelt helye van, így talán nem véletlen, hogy mindhárom gyermekem kipróbálta magát labdarúgóként, aktívan azonban már csak a lányom focizik, nemrég gólt lőtt 17 évesen az NB II-es Vasasban. „Nem létező” szabadidőmben edzőként dolgozom Nagykovácsiban, a NUSE labdarúgó fiataljainak vagyok egyik szakvezetője. Talán mondanom sem kell, hogy minden ellenfelünket videóelemzéssel térképezem fel fiaim segítségével, úgy tűnik ez beválik, hiszen az elmúlt éveben az általam irányított csapat kétszer bronz, egyszer ezüst és egyszer bajnoki címet szerzett a Pest-megyei bajnokságban.

– Ezek szerint nem aprózod el az elfoglaltságaidat, szétosztod azokat a nap 24 órájába.

– Azt hiszem munkamániás vagyok,  legyen szó filmről, sportról, mindig keresek újabb célt, amit el akarok érni, és szerencsére ebben társaim, barátaim és a családtagjaim is komolyan támogatnak. Keresve sem találhatnék jobb mottót mindennapjaimra, mint ahogy Minarik Ede fogalmazott, Sándor Pál Régi idők mozija című filmjében:  Kell egy csapat! Ajánlom a filmet a történelem, a helytörténet iránt érdeklődőknek, az MTK szurkolóinak és a sportbolondoknak!  Hajrá Józsefváros legendája, hajrá MTK!

Kriskó László, rendező, producer

Művei:
(rendezőként)
Havasi Symphonic Red Concert Show
Bartók – mozifilm, (társrendező)
Károlyi Mihály, a Vörös Gróf bűnei
MTK 125 év

(producerként)
Álom hava (2017)
Szabadság tér ’56 – ’89 (2014, 2017)
Ninó bárkája (2019)
Nyúlcsapda (2020)
Díjak, elismerések:
Autonómia alapítvány Tolerancia-díj
Epica reklám-díj
Berlin Das Goldene
Grand Prize Veliki Novgorod
Zöld Toll-díj
Grand Prize Indonesia Festival

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!