Atlétika
Jankovics Dániel
Babos Tímea és Szatmári András kapta a 2019-es „Év sportolója” díjat.
A Puskás Ferenc Aréna egyik elegáns termében tartotta hagyományos, jótékonysági estjét az MTK Baráti Kör és az egyesület. Az elnöki beszédek, a vacsora, illetve tornászaink bemutatója után köszöntötték a 2019-es esztendő legjobbjait.
Íme a lista:
Az Év sportolója: Babos Tímea és Szatmári András
Az Év edzője: Gárdos Gábor
Az Év utánpótlás-sportolója: Gőz Roland
Az Év felfedezettje: Kata Mihály.
Gedeon-díjasok: Gyulay Blanka, Kiss Zsófia, Mátyássy Lázár és Nagy Marcell
Életmű-díjat kapott Braun Miksa, Gula László és Wichmann Tamás
dr. Deutsch Tamás beszéde:
Amióta létezik egyáltalán ez a fogalom, vagyis talán az ókori görögök óta, tart a gondolkodás, zajlik a vita, hogy mi is valójában a sport?
Sokféle definíció, leírás született, nyilván nem függetlenül a kortól, a helytől, az országtól és a nemzettől, ahol megfogalmazták.
Nehéz igazságot tenni, talán nem is kell, nem is lehet, de ma este itt, most, mi, közösen is fogalmazzunk meg valamit annak a lényegéről, amit sportnak nevezünk!
Tisztelt MTK Család, Kedves Sportbarátaim, Hölgyeim és Uraim!
Nézzünk hát az eddigi meghatározásokból néhányat, talán a leglényegesebbeket:
tartják-tartották a sportot a test, az izmok edzésének és formálásának;
tartották a szellem, a mentális erő edzésének;
sokan úgy vélik-hiszik, hogy a sport a szórakoztatás egyik legnagyszerűbb formája;
megint mások a közösségépítést látják a sport lényegének;
megint mások üzletet látnak benne;
és vannak, akik a nemzeteket összetartó habarcsot veszik észre benne: együttműködést és közben a nemzetek közti versengést.
Úgy vélem, Kedves Barátaim, hogy mindenkinek, aki a fentiek közül bármelyiket vallja: igaza van – és mégsincs!
Mint az egyszeri rabbi, aki elé bekéredzkedik a vitájuk okán Grün és Kohn, kérvén, hogy döntsön arról. A rabbi gyorsan hívja a feleségét, hallgassák meg együtt a vitázó feleket. Jön is Grün, előadja a panaszát, a rabbi meghallgatja és bólint: Grün, neked igazad van. Érkezik Kohn, ő is telesiránkozza a zsinagógát, a rabbi mondja: Kohn, neked igazad van. Mikor elmennek, a felesége kérdezi a rabbit, hát ezt meg hogy: miképp lehet Grünnek is, meg Kohnak is igaza? A rabbi elgondolkozik: Neked is igazad van…
Hát, így, kedves MTK-sok, mindenkinek igaza van, aki ennek vagy annak tekinti a sportot, és mégis, a lényeget talán egyik fenti megközelítés sem említi.
Mégis, akkor mi a sport?
Nos, Kedves Barátaim, a sport minden fentinél több: a sport: kultúra.
A sport mindent magában foglal, amitől emberek és emberek közössége vagyunk: hagyományokat, test-szellem-lélek együttműködését, közösséget és versenyt, szabályokat és szabadságot, sikert és kudarcot, a jövőbe vetett hitet.
Ez így, együtt: kultúra: az emberi közösség, a bolygóméretűtől a kispályás focicsapatig terjedő nagyságú emberi közösségeket összekötő kapocs.
Ma este, itt az MTK Jótékonysági bálon tehát mi kultúrát ünneplünk. A sport kultúráját, azaz a közösségünk, a nemzet, a magyarországi zsidóság, a sportközösségünk kultúráját.
Ezért öltözünk fel szépen, ezért adjuk meg a módját a találkozásunknak, ezért köszöntjük a legkiválóbbakat.
Mert ez is a kultúra lényege: a tiszteletadás, az elismerés, az ünneplés!
Kedves MTK Család!
Büszkén ünnepeljük, köszöntjük ma az MTK sport-kultúráját!
2019-ben az MTK Budapest volt a legeredményesebb magyar sportegyesület, megjegyzem, az elmúlt öt évben ezen a ranglistán kétszer voltunk elsők, egyszer másodikok, és kétszer harmadikok, vagyis a dobogóról nem tudtak leszorítani minket!
Nagy sikerrel rendeztük meg tavaly a Maccabi Európa Játékokat, az egész kontinens és számos más, nem európai ország zsidó sportolói versenyeztek békében, méltó körülmények között, szeretetben itt, Budapesten.
Köszönet a MAZSIHISZ-nek, köszönet a Maccabi Vívó és Atlétikai Clubnak és külön köszönet az MTK minden közreműködő sportolójának, edzőjének, szurkolójának, munkatársának a közös sikerért!
Az MTK Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb sportegyesülete, gazdálkodásunk, anyagi helyzetünk biztos, sportszakmai hátterünk erős, nemzetközi kapcsolataink szilárdak!
Kedves Sportbarátaim!
Itt vagyunk 2020-ban, egy újabb olimpia és paralimpia évében! Tucatnyi sportolónk már biztosan ott lesz Tokióban, és növekedni fog a számuk.
Az MTK az egyetlen klub a világon, amelynek sportolói 1896 óta minden olyan olimpián indultak, ahol hazájuk részt vett!
Mert, bár erre többször semmi esélyünk sem volt, nem egyszerűen túléltük, hanem legyőztük a tragédiákkal, fájdalmakkal teli XX. századot!
Két világégés, Holokauszt, nyilasok, nácik rémtettei, hazánk megcsonkítása, kommunista diktatúra: megszenvedtük mindegyiket, és túléltük, holott ebből egy is elég lett volna – és sok helyütt elég is volt – ahhoz, hogy egy sportegyesület megszűnjön.
Mi pedig itt vagyunk, erősen és büszkén, az emberiség kultúráját, a sportot képviselve és művelve!
Fel a fejjel, barátaim, érezzétek ma este jól magatokat, hajrá kékek, hajrá MTK!
Blue&White Party