Taekwondo
Patakfalvy Luca
Golovin Vlagyimirral értékeltük a bajnokság első felét, illetve tekintettünk előre a Dunaújváros elleni mérkőzésre.
A múlt hét szombati, Debrecen elleni győzelemmel véget ért a K&H női kézilabda liga 2016/17-es kiírásának első fele. Az MTK Budapest kilenc pontot gyűjtve a tizenegyedik helyen áll féltávnál.
– Több ponttal kalkuláltunk, hiányoznak a Budaörs, a Kispest és a Mosonmagyaróvár ellen, hazai pályán elvesztett pontok – kezdte értékelését Golovin Vlagyimir, a kék-fehérek mestere. – Igaz, azt se gondoltuk volna, hogy a Siófok, Kisvárda, DVSC hármas ellen hat pontot tudunk gyűjteni, így vegyes a mérleg.
Érdemes két részre bontani a bajnokság első felét. Az első, kevésbé sikeres szakasz az Európa-bajnoki szünetig tartott, a kék-fehérek nyolc meccsen mindössze három pontot gyűjtöttek.
– A Budaörs ellen az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, viszont a másodikban összezavarodtunk, kiestünk a ritmusból, így csak egy pontot szereztünk. Valószínűleg itt tört meg a csapat lendülete, ami a Kispest és a Mosonmagyaróvár elleni meccsekre is rányomta a bélyegét. Ráadásul még Lana Frankovicsot is elveszítettük, ez a két dolog együtt pedig már soknak bizonyult.
Az Európa-bajnoki szünetet követően szárnyakat kapott a csapat, mindhárom hazai mérkőzésüket megnyerték a kék-fehérek.
– Szerkezeti változásokat eszközöltünk, vissza tudtuk szerezni Termány Ritát, aki óriás lökést adott a csapatnak – emlékezett vissza Vova. – Persze ha Lana nem sérül meg, lehet ő is tudott volna segíteni rajtunk. A kapuban is cseréltünk, ez is adott egy kis plusz önbizalmat a csapatnak. Az utóbbi három hazai meccsen, főleg a Debrecen ellen majd kicsattantak a lányok az önbizalomtól, megmutatták, hogy van bennük potenciál.
Szombaton újabb nehéz mérkőzés vár Golovin Vlagyimir együttesére, a negyedik helyen álló Dunaújvárosi Kohász KA otthonába látogatnak a kék-fehérek.
– Nem lesz egyszerű dolgunk, most már biztos nem vesznek minket félvállról – vélekedett Vova. – Nagyon komoly védekezés kell, ez mindennek az alapja, ráadásul önbizalmat adhat a támadásoknál is. Azt remélem, hogy egy jó meccset tudunk játszani Dunaújvárosban.
2017. február 18. 18:00 Dunaújvárosi Kohász KA – MTK Budapest; K&H női kézilabda liga mérkőzés, Városi Sportcsarnok (2400 Dunaújváros, Eszperantó út 4.)