Atlétika
Nemes Rita
A szakember 2014. november 10-e óta látja el az MTK Budapest felnőtt csapatának másodedzői teendőit és a juniorcsapat vezetőedzői feladatait.
Korábban már hírt adtunk arról, hogy az MTK röplabdaszakosztálya közös megegyezéssel szerződést bontott Szun De Li-vel. A kínai szakember – korára való hivatkozással – nem tudta vállalni, hogy a mérkőzéseken leüljön a padra és másodedzőként segítse a csapat munkáját.
Rövid időre Szél Márta vezetőedzőre hárult minden munka, ő irányította a felnőtt, a junior és az ifjúsági csapatokat, ami óriási terhet jelent számára. A szakmai stáb ezt belátva új másodedzőt keresett és talált, méghozzá az MCM-Diamant Kaposvári Egyetemmel nemrég szerződést bontott Oláh János személyében.
A szakember 2014. november 10-e óta látja el az MTK Budapest felnőttcsapat másodedzői teendőit és a juniorcsapat vezetőedzői feladatait, Szél Márta nagy örömére.
– Nagyon örülök, hogy itt van nálunk, mert hasonlóan gondolkodik, mint én. Mérkőzés közben nagyon sokszor tudunk eszmét cserélni. Remek tanácsokat ad nekem és a csapatnak is, biztatja a lányokat. Edzéseken és a mérkőzések szüneteiben mindketten elmondjuk az észrevételeinket, fel tudjuk osztani egymás között a csapatot, nem nekem kell egyedül mind a hat játékosra odafigyelnem. Úgy érzem, hogy a lányok is megszerették és befogadták őt.