Kézilabda
Győri Barbara
Babos Tímea 27 éves.
Még egy születésnapos mára, nem is akárki: Babos Tímea is ezen a vasárnapon ünnepel, ő 27 gyertyát fújhat el a tortáján. Régóta ő a legjobb teniszezőnőnk, sőt az egész magyar tenisznek ő a zászlóshajója jó ideje, amidőn sorra nyeri párosban a Grand Slam-tornákat és a világbajnokságokat. Úgy látszik, Timi a hármas szám bűvöletében él, mert az előbb említett rangos viadalokon egyaránt háromszoros győztesnek mondhatja magát, illetve ugyanennyi alkalommal diadalmaskodott a junior Grand Slam-versenyeken is. Sőt az olimpiák tekintetében is a harmadik következik neki, ha ott lehet jövőre Tokióban – és ugyan miért ne lehetne ott? Miközben párosban a világ egyik legjobbja – illetve mivel vezette is azt a világranglistát, tényszerűen, bizonyíthatóan volt „a” legjobbja is –, egyéniben is ért el szép eredményeket: megverte Simona Halepet, megverte Venus Williamst, megnyert három WTA-tornát, és a karriercsúcsa a 25. helyezés, vagyis ebben a műfajban is világelit.
Büszkék vagyunk rá, hogy az MTK Budapest sportolója.