Atlétika
Krizsán Xénia

Ismét sikeres volt a tábor

Publikálva: 2020.06.23 Frissítve: 2020.06.23

Szerencsére a járványhelyzet enyhülése lehetővé tette, hogy ne maradjon el kis kosarasaink egyre nagyobb hagyományokkal bíró tábora. Érdemes is volt megtartani, mert nagy volt az érdeklődés, több mint hét csapatra való játékos gyűlt össze.

Idén is megrendezte az MTK Budapest női kosárlabda-szakosztálya a szokásos szezonvégi táborát az U11/U12-es korosztály számára. Sokan, 37 fővel vágtunk neki a hétnek, sok új arccal ismerkedtünk meg, hiszen toborzási célja szintén volt a rendezvénynek.

A délelőtti edzéseken kisebb csoportokban dolgoztak a lányok, amelyekben az ügyességfejlesztésen volt a hangsúly a játékok mellett. Volt kosarazás közben pingpongozás, teniszlabdát is használtak, sőt bekerült a színes programba több reakciófeladat, sorverseny, kötélhúzás.

Ismét sikeres volt a tábor

Az ebéd elfogyasztását követően fagylaltozás következett, majd a játszótér felé vette az irányt a csapat.

A délutáni edzéseken kidobós, floorball és természetesen kosárlabda volt terítéken. Szerdán meglátogatta a táborozókat a következő idényben a DEAC színeiben pattogtató 208 centiméter magas válogatott center, Molnár Márton. Nagyon élvezték a gyerekek a vele eltöltött napot.

Pénteken pedig már dobóversenyeken mérkőztek meg egymással az ifjú kosarashölgyek, és az első három helyezett külön díjazásban részesült.

- Úgy gondolom, mindenki jól érezte magát, és jó emlékekkel fognak visszagondolni a lányok az idei táborra is - értékelte az előző hét történéseit Molnár Róbert, a tábor vezetője, aki a legfiatalab korosztály edzője nálunk.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!