Atlétika
Nemes Rita

Ismét az olimpia a téma (LAPSZEMLE + GALÉRIA)

Publikálva: 2020.09.17 Frissítve: 2020.09.16 Vívás – kard

Szatmári András világ- és Európa-bajnok kardvívó szerint a válogatott felkészülten várja a vívóélet újraindulását, de addig is edzéseken teremtett versenyszituációkkal próbálják minél jobb formában tartani magukat.

Kardvívónk az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, az olimpiai kvótával rendelkező magyar kardválogatottat erős versenyzők alkotják, így a csapat is elég jó, amely várja a folytatást.

– Készen állunk arra, hogy jól teljesítsünk, ha a következő hónapban, vagy akár két hónap múlva versenyt rendeznek. Szeretnénk olyan állapotban lenni, hogy ismét dobogóra álljunk világversenyen.

Klubunk vívója elmondta, edzésen nagyon nehéz éles szituációkat teremteniük. Ugyan szoktak háziviadalokat rendezni, azok atmoszférája nagyban különbözik a világversenyek légkörétől.

– Nem lehet ugyanazt a szintet hozni, de mindent megteszünk, hogy jobban beleéljük magunkat, néha még fogadásokat is kötünk. Az elkövetkezendő időszakban egyre több ilyen háziversenyt és hasonló dolgokat fogunk kitalálni pont azért, mert nincs éles helyzet.

Andris arról is beszélt, hogy az olimpia halasztását követően sokat beszélgettek Tokióról, valamint arról, mi várhat rájuk, de aztán idővel továbbléptek a történteken. Mostanság viszont ismét témát szolgáltat számukra a jövő nyárra tervezett olimpia.

– Remélem, hogy a termeket nem zárják be, és ugyanúgy tudunk edzeni, ahogyan tettük azt az elmúlt két-három hónapban. Meglátjuk, milyen döntések születnek a közeljövőben, bizakodó vagyok minden tekintetben.

Forrás: m4sport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!