Ismert emberek – elfelejtett szurkolók I. Zelk Zoltán (1906-1981). Amikor csapatunknak drukkolunk... (2. rész)

MTK legendárium | 69. rész. Szekrényessy Attila sorozata

Ahogy haladt előre Zelk pályája, úgy lett egyre erőteljesebben MTK elkötelezettségű sportrajongó. Sportszeretete egyszerre volt jó értelemben vett futballfanatizmus és mélyen gyökerező identitás. A költő élete során számos „tévedésbe esett”, melyek közül legfájóbbnak a sztálini  és Rákosi-féle irányzattal való rokonszenv nevezhető. Szenvedéstörténetét követően, érzelmi alapon sodródott a kommunizmus zavaros és veszélyes vizeire. Ikaroszként röpködött egy hazug rendszer maszkírozott egén, „pingált és csinált” igazságok között, hogy azután Daidalos módjára zuhanjon a mélybe.

Zelknek jólesett az elismerés, éppen ezért tudatlan hálával szolgálta a hatalmat, mígnem elérkezett életében 1956, a katartikus felismerés pillanata. A politikai megtisztulás lehetősége.

Ezt megelőzően érte őt Baumgarten, - Kossuth, - és József Attila-díj. Mégis élete legnagyobb megtiszteltetései között kezelte az MTK-hoz, igazi „családjához” való kötődését. Ezt a döntését ama bizonyos antiszemita pofon óta sohasem bánta meg, arra mindig büszke volt s az áldozatkészségtől sem riadt vissza:

„Jó volt lilára fagyott arccal is ott ácsorogni a Hungária úti pálya huzatos tribünjén? Szép volt Orth labdaosztogatása, Braun Csibi lefutása, Molnár cselezése? Gyönyörű volt, ha az ellenfél hálójába akadt a labda?” Hangzott a költői kérdés, melynek megválaszolására elég Zelk MTK elkötelezettségét és futbalszeretetét alapul venni. Mindezt jól bizonyítja tréfás kezdetű és filozófikusan mély tartalmú verse (lásd a következő részben), melyet a 6:3-as győzelem pillanataiban írt:

Rímes üdvözlő távirat

Alighogy átszállt a határon

a győzelem, az a hat-három

s fáradtan a drukkolástól

ledőlnék, egyszerre csak rámszól

a rádió és arra bíztat,

hogy verset írjak...

Hát írok is. Miért ne tenném

Miért ne váljon ez az eredmény

ez a diadal verssorokra

miért ne mondhassam rímmel szólva,

hogy milyen szívvidítón jó volt

hallani azt a hat magyar gólt!

S a nagyképűség, ha legyintne?

mit tudja ő, mily kedves kincse

a felnőtt embernek a játék!

hogy minden vasárnap megvár még,

találkozóra jő gyermekkorunk,

amikor csapatunknak drukkolunk...

Mert nemcsak néz a néző: játszik,

a labdával ő is cikázik

a védők közt. Cselez is, lő is.

csapatával veszít is győz is.

Akárcsak most, ugye barátom –

mintha egy óriás lelátón

külön-külön és mégis együtt

a rádiót fülelve lestük

Puskást, ahogy lefut cselezve,

bead, s aztán...haj, balszerencse!

Kocsis fejese kapufára

csattan...de jő Bozsik s bevágja!

s Hidegkuti talál megint utat

a kapu előtt s bent a féltucat.

(folytatjuk)

Ezt olvastad már?