Ismert emberek – elfelejtett szurkolók I.rész. Zelk Zoltán (1906-1981) A költőhöz méltó klub... (3. rész)

MTK legendárium | 70. rész. Szekrényessy Attila sorozata.

A híres, de mára már elfelejtett MTK szurkoló, Zelk Zoltán költő lelkes verse könnyed, örömteli szárnyalásból így csap át mély filozofikus hangnembe...

Hát így esett

hogy a hívó szó s magam jó kedve

a hat-háromról most verset irat.

indulj hát, szállj te rímes

üdvözlő távirat:

vidd örömünk a győztes tizenegynek

s a dolguk értő derék mestereknek

Mándinak és Titkosnak is.

S vidd el szavam, vidd el külön Sebesnek,

kinek bátyjával hajdan együtt jártam

a gödi Fecskefészek homokjában –

csendőrszurony villant a nyári égen

s álmodtunk, vártunk, hogy jövővé érjen

munka, harc, hűség, az emberi érdem

s mikor már a jövendő kapujában,

meghalt ezerkilencszáznegyvennégyben.

Lám, így van mindennel az ember –

verset ír játszi kedvvel

s hirtelen rálel egy emlékre,

hogy ne felejtse, hogy megértse,

hogy újfent s jól eszébe vésse:

mi dolga van e földön élve!

Zelk Zoltán életének legszebb óráit töltötte az MTK-pályán. Boldog izgalommal figyelve a mérkőzések eseményeit, majd a „sztárokat” meglesve, kereste közelségüket. Az akkori labdarúgok jórészt mentesek voltak a mai sztárallűröktől, melyben nem kis szerepe volt a pénz (boldogító) hiányának. Zelk így emlékezik az MTK aranycsapatának hétköznapi pillanataira...

„A legszebb, a legemlékezetesebb a villamosút volt a pályától a József körútig. Meccs után mindig megvártam Orthékat, hogy lássam őket civilbe öltözötten is, hogy megilletődve hallgassam szavukat, mikor a még lábukban lévő mérkőzésről, mert akkor a labdarúgók, a legnagyobbak, a világhírűek is villamosra szálltak mérkőzés után. Nemhogy taxira, de még villamosra sem tellett nekik.”

Mindezt jól példázza a korabeli két MTK-s híresség egymásközti (későbbi levele). Orth ezt írja Molnár Györgynek:

„Emlékszel Gyurikám, amikor annyi pénzünk sem volt, hogy villamosra üljünk? Hányszor gyalogoltunk az MTK pályáról a Fáskertig, vagy kísértük be az Öreget, mert olyankor meghívott a cukrászdába, ahol teletömhettük magunkat süteménnyel.”

Zelk így folytatja a nagyközönség előtt ismeretlen MTK szurkolói élményeit, emlékezését:

„Azután? Azután végig gázoltak rajtunk, játékosokon és szurkolókon a tanktalpú évtizedek. Orth György Dél-Amerikából egy levélben ezt kérdezi egykori csapattársától Molnártól:

„Sportérdemeidre való tekintettel nem mentettek fel a munkaszolgálat alól? Szegény Braun Csibi! Ki hitte volna, hogy ilyen szörnyű véget ér ilyen fiatalon!”

Majd 1967-es emlékező cikkében így folytatja Zelk:

„A hajdani (MTK-s) aranycsapatból hárman-négyen, ha élnek. A hajdani szurkolók közül is ki tudja hányan pusztultak el. S az egyik szurkoló, akit a véletlen föltápászkodni segített a tanktalpú évek alól, íme nem tartja költőhöz méltatlannak, hogy ma sem húnyt ki szívében a gyermekkorban föllobbant szenvedély, hogy ma is oly kedves fülének a futballabda döngése, üveghangú suhogása...”

Ezt olvastad már?