Atlétika
Krizsán Xénia

Kosárlabda: Ismerjék meg Herman Alizt!

Publikálva: 2021.08.12 Frissítve: 2021.08.12 Kosárlabda női

Herman Aliz ötödik szezonjára készül a TFSE-MTK színeiben.

– A 2018/19-es idényben oroszlánrészt vállaltál a feljutás kivívásában, azóta pedig a csapat kétszer is bejutott a Magyar Kupa nyolcasdöntőjébe és a play-off küzdelmeibe is. Milyen emlékeket őrzöl erről a három évadról?

A feljutás igazán sikeres év gyümölcse volt, amit mindenki új lehetőségként élt meg, főleg azok, akik még nem játszottak az első osztályban. Abban az évben minden összejött, és a csapat is nagyon egyben volt. Ez a csapategység szerencsére azóta is megvan. Az egymásért való küzdés tette emlékezetessé számomra a mérkőzéseket, emellett rengeteg mindent átéltünk, együtt sírtunk és nevettünk. Ha fel kellene sorolni az összes emlékemet a három évről, akkor ahhoz hosszabb beszámolóra lenne szükség, de az biztos, hogy felejthetetlen marad a számomra.
– A harmadik szezonodat kezded meg az NB I-ben, ahol a védelem tengelyében már többször is bizonyítottál. Milyen célokkal vágsz neki a következő idénynek?

Egyénileg természetesen mindig a fejlődés a cél. Szeretnék minél sokrétűbb játékos lenni, és nemcsak stabil védőként, hanem határozott támadóként is bizonyítani. Csapatszinten bízom benne, hogy az idén is sikerül a rájátszásba bekerülnünk, és minél több meglepetést tudunk majd okozni.  

A teljes beszélgetést IDE kattintva olvashatják.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!