Tenisz
Gálfi Dalma

Irány Rió!

Publikálva: 2014.10.29 Frissítve: 2014.10.29 Brüll Alfréd Akadémia

Márton Anna ma már a magyar junior és felnőtt vívóválogatott tagja, vagyis sikeres sportolóként lett a nemrégiben megalakult Brüll Alfréd Akadémia okleveles növendéke. Célja a 2016-os riói ötkarikás játékokon képviselni hazánkat.

Az 1995-ös születésű Márton Anna tehetsége ideje korán megmutatkozott. Mint minden fiatal sportoló,  először ő is korosztályos bajnokságokban indult. Az ott nyújtott kiemelkedő teljesítménye révén később ifjúsági világ- és Európa-bajnokságokon mérhette össze tudását más nemzet versenyzőivel.

Tavaly pedig régi álma vált valóra azzal, hogy egyéniben junior világbajnok lett, nem beszélve felnőtt Európa-bajnoki hatodik helyéről. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az ifjú sportoló a felnőtt magyar bajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmes lett.

– Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy engem is felvettek. Mivel napjaim jelentős részét a vívásra fordítom, ezért kevés időm marad a felszerelések beszerzésére, az utazások megszervezésére és minden másra. Az Akadémia ebben is támogat minket, így gyakorlatilag csak a sportra kell koncentrálnunk, ami óriási segítséget jelent a versenyek előtt – nyilatkozta.

A bájos kardozónő eddigi eredményei alapján reálisnak tűnik, hogy megvalósítsa pályafutása eddigi legnagyobb célját és kvalifikáljon a 2016-os riói olimpiára.

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!