Kézilabda
Andróczki Flóra

Irány Mersin!

Publikálva: 2020.12.11 Frissítve: 2020.12.11 Torna

Schermann Biankával és Szmirnov Annával a soraiban vág neki a női tornászválogatott a mersini Európa-bajnokságnak.

A szövetség csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy milyen összetételű csapatok indulnak a december 17-én rajtoló női tornász Európa-bajnokságon. Ahogyan azt várni lehetett, a felnőttek között Schermann Bianka, a juniorok (vagy a sportágban más néven ifjúságiak) mezőnyében Szmirnov Anna lesz érdekelt az MTK Budapestből. A törökországi Mersinben esedékes kontinensviadalon mellettük a felnőttcsapatban Bácskay Csenge (Postás SE), Kovács Zsófia, Makovits Mirtill (mindkettő Dunaferr SE) és Székely Zója (Postás SE), a juniorkeretben  Balázs Kíra (KSI), Béke Flóra (Postás SE), Mayer Gréta (Dunaferr SE) és Peresztegi Nóra ( Postás SE ) kapott helyet Draskóczy Imre női szövetségi kapitány döntése értelmében.

A hazai szövetség arról tájékoztat, hogy a felnőttek esetében csapatversenyt is rendeznek, amelyben a selejtezőben öt sportolóból négy mehet fel a szerre, és a három legjobb eredmény számít az összesítésben. Míg a csapatverseny hatos döntőjében öt tornászból három léphet a szerekhez, és mind a három eredmény számít a végelszámolásnál. Továbbá a felnőtt selejtező egyben kvalifikáció is a nyolcfős szerenkénti finálékba, ahová országonként két tornász juthat be. A magyarok az első csoportba kerültek Mersinben, és gerendán kezdenek majd.

A junioroknál picivel másabb a menetrend: a selejtező (amely a felnőttekéhez hasonlóan 5-4-3-as rendszerben zajlik) eredménye alapján hirdetnek csapatsorrendet, valamint egyéni összetett végeredményt is. Emellett az első nap egyben selejtező is az ugyanúgy nyolcfős szerenkénti finálékba, ahová itt is országonként két tornász kerülhet be. A juniorok a második csoportban versenyeznek majd, és felemáskorláton kezdik meg szereplésüket az Európa-bajnokságon. A csapat december 12-én, szombaton indul Törökországba.

– Összességében elmondható, hogy jól felkészültünk, több szólításunk is volt, edzőtáborokat Tatán és a fővárosban is szerveztünk – mondta Draskóczy Imre. – Én akkor már boldog vagyok, ha mindenki a tudásához mérten teljesít, és megcsinálja a gyakorlatát. A csapat esetében a pillanatnyi forma dönt majd a versenyen, fontos, hogy ne maradjon bent rontott gyakorlat.

A magyarok részletes programja (helyi idő szerint):
December 12. – Indulás 9.20, Liszt Ferenc repülőtér
December 15. 14:00-17:20 - felnőtt pódium edzés (magyarok 14:00-15:20)
December 16. 14:00-17:20 - junior pódium edzés (magyarok 16:00-17:20)
December 17. 14:45-18:25 - felnőtt selejtező (magyarok 14:45-16:25)
December 18. 14:00-18:00 - junior selejtező (magyarok 16:00-17:40)
December 19. 15:30-17:30 - felnőtt csapat döntő
December 20. 10:00-13:00 - junior szerenkénti döntő, 15:00-18:00 - felnőtt szerenkénti döntő
December 21. – Érkezés: 19.25, Liszt Ferenc repülőtér

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!