Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

Indokolt az UEFA

Publikálva: 2014.11.24 Frissítve: 2014.11.26

Mint ismeretes, az MTK Hungária FC, Nina Burger szereplése miatt megóvta a Bajnokok Ligája visszavágót, melyen az osztrákok a 120. percben szerzett büntetővel jutottak tovább. Az UEFA elutasította az óvást, ám az egyesület kérte a szövetséget, hogy indokolja meg döntését. Megtette. A szöveghű fordítást az alábbiakban közöljük.

(…)

II. Az óvást benyújtó fél álláspontja:

 

3. A Klub (az MTK Hungária FC) október 16-án kelt óvásában azzal érvelt, hogy a rendelkezésre álló információk alapján, Nina Burger augusztus 20-án még a Houston Dash-hez volt leigazolva így az SV Neulengbach-hoz történt igazolása nem volt érvényes, és az Osztrák Futball Szövetséghez benyújtott kérelem ellenkezett a szabályokkal.

 

III. Az alperes (osztrák klub) és az Osztrák Futball Szövetség álláspontja:

 

4. Az osztrák klub állításaiban azzal érvelt, hogy a játékost, az Osztrák Futball Szövetség szabályozásának megfelelően 2014. július 15-én regisztrálták, annak érdekében, hogy játszhasson az osztrák klubnál, miután visszatért az USA-ból. Az amerikai klub feloldotta a sportoló játékjogát, így játékra alkalmassá vált 2014. augusztus 25-től.

 

5. Az Osztrák Futball Szövetség állításaiban azzal érvelt, hogy a jogszabályi kereteknek megfelelően azon klubok, amelyek előreláthatólag egy játékost nemzetközi szinten kívánnak alkalmazni, ezen játékosok regisztrációs lapját legkésőbb 2014. július 15. napjáig kell átadniuk a helyi szövetségüknek. Ezt a regisztrációt továbbítani kell az Osztrák Futball Szövetségnek legkésőbb 2014. augusztus 31. napjáig. Ebben a körben az Osztrák Futball Szövetség megerősíti, hogy az SV Neulengbach játékosa, Nina Burger regisztrálása a kellő alakban megtörtént, 2014. július 15-én a „Niderösterreichischen” Futball Szövetségnél, így a további átigazolás is a szabályoknak megfelelő volt.

(…)

 

15. Az ügy alapjait tekintve az UEFA Etikai Bizottsága megjegyzi, hogy az MTK Hungária FC interneten talált dokumentumokra alapította állításait, mint azt maga a fél is elismerte, illetve olyan információkra, melyek hitelessége legalábbis bizonytalan. Az Etikai Bizottságnak mindenképpen tekintetbe kellett vennie, hogy azon állításokat, melyek olyan komoly következményeket vonhatnak maguk után, mint a jelen esetben, megbízhatóbb bizonyítékokra kell alapítani.

 

16. Fentiek ellenére, az Etikai Bizottság értékelte azt, hogy mind az SV Neulengbach, mind az Osztrák Futball Szövetség megerősítette, hogy a fenti játékos átigazolásával kapcsolatban minden, a későbbi szövetség szabályzata szerinti előírás betartásra került.

 

17. Ebben az egyedi esetben, az UEFA Etikai Bizottság számára kielégítő volt az Osztrák Futball Szövetség válasza, amely Nina Burger SV Neulengbach-hoz történő átigazolásának részleteit illette.

 

18. Ebből következően, mivel az MTK Hungárai FC nem nyújtott be olyan bizonyítékot a kérelméhez, mely megfelelően alátámasztotta volna az állítását, azonban az Osztrák Futball Szövetség megerősítette, hogy Nina Burger átigazolása során minden szabályt betartottak, az Etikai és Fegyelmi Bizottság arra az álláspontra jutott, hogy az SV Neulengbach játékosa, Nina Burger valóban megfelelt azoknak a feltételeknek, amelyek alapján a fenti meccsen jogosult volt szerepelni, ezért az MTK Hungária FC által benyújtott óvást elutasította. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!