Atlétika
Vári Péter

Ilyés Laura négy számban is rajtkőre áll a Négy Nemzet-versenyen

Publikálva: 2020.07.22 Frissítve: 2020.07.22 Úszás

A pénteken kezdődő Négy Nemzet-versenyt megelőzően úszószakosztályunk vezetőjével, Tóth Ramonnal Ilyés Laura formájáról, valamint az újraindulást követő első nemzetközi viadal tétjéről beszélgettünk.

Egyesületünk 18 éves, felnőtt magyar bajnok úszója, Ilyés Laura négy számban is rajtkőre áll a hosszú kényszerszünet utáni első versenyen, amelyen a hazai sportélet színe-java mellett cseh, lengyel és osztrák úszók is megméretik magukat. Szakosztályvezetőnk, Tóth Ramon sokat vár a rangos viadaltól.

– Korábban is nyilatkoztam, hogy megítélésem szerint Laura jól jött ki ebből a kényszerszünetből. Időt nyert, mert márciusban a felnőtt bajnokság idején komoly betegséggel küzdött, ahhoz képest most sokkal jobb formában van. Négy számban is rajthoz áll majd: 50, 100 és 200 méter háton, illetve 100 méter pillangón. Utóbbin mindenképpen egyéni csúcsra számítok tőle. A hátúszó számokat tekintve nehéz előretekinteni, mert az, hogy nyitott medencében rendezik a versenyt, minden hátúszónak hátrányt jelent.


Ramon hozzáteszi, edzőként sosem elégedett, mindig többet és többet vár el tanítványától, de mindenképpen bizakodó a Négy Nemzet-versenyt megelőzően.

– Ha az egyéni csúcsai közelében tudna célba érni, már jobban állnánk, mint ahogy terveztük. Nyilván, űridőkre nem kell számítani, de azért ott lesz a mezőnyben Hosszú Katinka, Burján Katalin vagy éppen Szabó-Feltóthy Eszter. Ráadásul több olyan feltörekvő, Lauránál néhány évvel fiatalabb tehetség is helyet kap a mezőnyben, akik meglepetést okozhatnak. Tehát komoly versenyt várok, és remélem, hogy Laura fel tudja hívni magára a figyelmet.   

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!