Atlétika
Nagy Marcell
Albert Flórián és Hidegkuti Nándor ereklyéi díszítik majd stadionunkat a szombati Örökrangadón.
Pénteken délután az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a szombati Örökrangadó előtti sajtótájékoztatón Kárpáti Tamás műgyűjtő, Kubatov Gábor, az FTC elnöke, valamint dr. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke beszélt a két egyesület kapcsolatáról, valamint a kiállított relikviákról.
Kárpáti Tamás, a „hungarikon” gyűjtemény tulajdonosa bemutatta a helyszínen látható Albert Flórián-mezt, amelyet a Fradi egykori kiválósága akkor kapta, amikor Sydney díszpolgárává választották. Ezután elmondta, stadionunk névadója, Hidegkuti Nándor akkor részesült a kiállított zöld színű mezben, amikor az egyiptomi Al Ahly együttesénél dolgozott vezetőedzőként.
Ezt követően Kubatov Gábor elmondta, a két együttes a történelem során igyekezett kiállni egymás mellett, és üdvözítő látni, hogy ezúttal a bajnokság első két helyén álló csapat lép pályára az Örökrangadón.
Ezután egyesületünk elnöke, dr. Deutsch Tamás kiemelte, mennyire örömteli, hogy a két csapat telt ház előtt léphet pályára, és hozzátette: a két klub baráti rivalizálása mellett reméli, MTK-sikerrel zárul a szombati találkozó.
Sajtótájékoztató az Új Hidegkuti Nándor Stadionban