Kézilabda
Kekezovity Anna

HPCL hatodik játéknap

Publikálva: 2020.12.22 Frissítve: 2020.12.22 eSport

Nagycsapatunk továbbjutott a kupában, majd egy pontot szerzett a bajnokságban. Akadémiánk a harmadik divízióban nyerni tudott első találkozóján, azonban a visszavágón vereséget szenvedett.

December 20-án, vasárnap, a K&H MNEB HPCL hatodik játéknapján nagycsapatunk pályára lépett a kupában és a bajnokságban is. Akadémiánk az előző körben vereséget szenvedett a Bloodline Huntól, így ők már nem vettek részt a kupa küzdelmeiben.

HPCL Magyar Kupa:

A HPCL Magyar Kupa harmadik körében az F1HL FC gárdájával mérkőztek esportolóink, akikkel korábban akadémistáink már összemérték erejüket a harmadik vonalban, és mindkét találkozón nyerni tudtak fiatal játékosaink.

  • MTK Budapest esport–F1HL FC 4–0

Nagycsapatunknak sikerült a továbbjutás, miután Hajdú mesterhármast szerzett, és Balogh is betalált. Fiatal támadónk sziporkázott, felszabadultan és látványosan játszott a kilencven perc alatt.

A legjpbb nyolc között a DIGI Sport Honvéd lesz a vetélytársunk.

HPCL I. osztály:

Első együttesünk az élről várhatta a PTE PEAC elleni párharcot. A második helyen álló Puskás Akadémia esport ráadásul csapatunk előtt játszotta le mérkőzéseit, és mindössze két pontot tudott szerezni. A lehetőség adott volt az előny növelésére.

  • PTE PEAC–MTK Budapest esport 1–0
  • MTK Budapest esport–PTE PEAC 1–1

A két összecsapáson egy pontot sikerült szereznie esportolóinknak, miután a PTE PEAC gárdája rendkívüli fegyelmezettséggel védekezett a két mérkőzésen. A visszavágó gólját Hajdú Viktor szerezte, aki a jogosan megítélt büntetőt magabiztosan értékesítette.

Védelmünk két ellenakciót követően kapitulált, amikor precíz indításokkal hátvédsorunk mögé tudták juttatni a labdát. Az indítások mellett a befejezéseket is tökéletesen kivitelezte ellenfelünk.

Az előny mindössze egy ponttal csökkent, de négy egységgel még mindig a riválisok előtt áll együttesünk.

Az első divízió tabelláját ITT tekinthető meg.  

HPCL III. osztály:

Akadémiánk a Kelen eSC együttesével mérkőzött meg a harmadik vonalban, akik a fordulót megelőzően a kilencedik pozíciót foglalták el a tabellán.

  • MTK Budapest FIFA Akadémia–Kelen eSC 5–1
  • Kelen eSC–MTK Budapest FIFA Akadémia 2–0

Az első találkozón az egyre jobb teljesítményt nyújtó Kőműves mesterhármast szerzett. Támadónk eleinte még a középpálya tengelyében szerepelt, azonban ékként otthonosan mozog és rendkívül gólérzékeny.

A visszavágóra okult akadémiánk vetélytársa az előző találkozón vétett hibáiból, és sikerült megszereznie a három pontot. Sokáig egygólos volt ifistáink hátránya, azonban a teljes letámadást követően a Kelen eSC tudta növelni előnyét.

A harmadik oszály tabellájának jelenlegi állását ITT tekinthető meg.

A bajnokság küzdelmei január 3-án folytatódnak. Rövid pihenőt követően kezdik esportolók felkészülésüket, hogy a következő esztendőben elérjék kitűzött céljaikat.   

Szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!