Kézilabda
Porobic Zoé

Hogyan tovább? - cselgáncs (GALÉRIA)

Publikálva: 2020.05.27 Frissítve: 2020.05.27 Cselgáncs

Kobza Miklós szakosztályvezető engedett bepillantást a cselgáncsozónk elmúlt két hónapjába.

– Hogyan vészeltétek az elmúlt két hónapot?

Április 1-jén álltak le az edzések, és nagyjából két héttel ezelőtt kezdtük újra őket. Ebben az időszakban egyéni program alapján dolgozott mindenki, és persze igyekeztünk rendszeresen tartani a kapcsolatot a versenyzőkkel, figyelemmel követni az otthoni edzéseiket.

– Ekkor még csak szabadtéri edzésekről volt szó?

Igen, eleinte csak a szabadban edzettünk, és most hétfőtől már tudunk teremben is készülni.

– Milyen feltételek mellett edzhettek a teremben?

Csökkentett létszámmal edzünk, kevesebb a partnercsere, így minimalizáljuk a kontaktusokat, és persze lázméréssel kezdünk minden alkalommal.

– A sportolók hogyan viselték a leállást és az ezzel járó bizonytalanságot?

Furcsa volt, egyikünk sem élt még át ilyen helyzetet. Ezzel együtt egész jól átvészeltük ezt az időszakot, se Gábor, se én nem pánikoltunk, és ez a nyugalom átragadt a srácokra is. A társaság alapvetően jó hangulatban van, évek óta együtt dolgoznak, most a leállás alatt kialakult némi hiányérzet, és bele is vetették magukat a munkába. A legnagyobb nehézség – és épp emiatt kell most a lehető legváltozatosabb programot összeállítanunk –, hogy jelen állás szerint szeptember előtt nem lesznek versenyek. Úgy kell végigdolgozni a nyarat, hogy nem tudják a teljesítményüket leadni.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!