Taekwondo
Salim Sharif
Huszonhárom éves dzsúdósunkkal, Tóth Botonddal (-81 kg) azután beszélgettünk, hogy a szarajevói, majd a podcetrteki Európa-kupa-versenyen is a harmadik helyen végzett.
Mint arról beszámoltunk, Tóth Botond és Demeter Bendegúz révén két bronzéremnek örülhettünk a -81 kilósok súlycsoportjában a múlt hét végi, szlovéniai felnőtt Európa-kupa-versenyen. Ráadásul Tóth az elmúlt hetekben már nem az első dobogós helyezését jegyezte, ugyanis május végén ugyancsak a harmadik helyen végzett az Ek-sorozat szarajevói állomásán.
– Az említett két viadalt megelőzően már viszonylag régen, február elején versenyeztem utoljára, ugyanis korábban sérüléssel bajlódtam, így például a varsói European Opent ki kellett hagynom – mondta Botond. – A visszatérést követően a szarajevói verseny volt az első igazi erőpróba számomra, és Boszniában még éreztem is magamon a kihagyás jeleit. Kicsit nehézkesen indult az a verseny, az elején hiányzott még a szőnyegbiztonság, a versenyrutin, de ha nehezen is, végül sikerült túljutnom az első két fordulón, és a negyeddöntőtől kezdődően már összeszedettebben ment a dzsúdózás, és sokkal jobb teljesítményt hoztam. Nagyon örültem, hogy ez végül éremszerzéssel is párosult.
Tóth hozzátette, három héttel később a szlovéniai Podcetrtekben még jobb formában érezte magát.
– Az első perctől kezdve jóval fókuszáltabb voltam, és tényleg jó napot fogtam ki Szlovéniában, illetve az állóképesség terén is jobban bírtam ezt a versenyt. Ez utóbbival Szarajevóban még akadtak problémák, viszont látván ezt, a két verseny közötti időszakban edzőmmel, Pánczél Gáborral igyekeztünk a kondimon dolgozni, és ennek meg is lett az eredménye. Különleges volt, hogy a legjobb nyolc között a klubtársammal, Demeter Bendegúzzal kerültem szembe. Hosszú, nagyon kiegyenlített meccset vívtunk egymással, majd végül intésekkel én nyertem. Jól látszott, hogy nagyon ismerjük egymás erősségeit és gyengeségeit. Talán az döntött a javamra, hogy idősebbként valamivel rutinosabb vagyok nála. Ami azonban rendkívül örömteli, hogy a legvégén úgy alakult, hogy nem csak én, hanem ő is bronzérmet szerzett, és együtt állhatunk a dobogón.
(Forrás: EJU)