Hidegkuti felfedezője, Deseő Dezső (1924-2016) a hőskor elfeledett sportriportere. XI. rész. (A Nemzeti Sport szégyentáblája)

MTK legendárium | 61. rész.

A Nemzeti Sport elődjét az MTK számára 1888-ban téli sporthelyszínt biztosító Fodor Károly (1856-1927) /eredeti neve Freyberger Mózes/ alapította 1903-ban. A lap kiteljesedése és felemelkedése dr. Vadas (Weibl) Gyula (1886-1971) laptulajdonos főszerkesztő nevéhez köthető. A sváb családban született Vadas atyja, Weibl Ádám fodrászmester volt, ki nevét 1888-ban változtatta meg. Vadas 1919-1943 között vezette legjelentősebb sportlapunkat. Munkássága alatt kevesekről készült dícsérő kritika, így érthető, hogy Deseő a róla tudósító pozitív írásért hálát érzett, azt memoárjába is publikálta:

„Deseő Dezső közvetítette pünkösd vasárnapján a Ferencváros–Újpest mérkőzést. Nevét nem ismeri még a sporttársadalom, de azt hisszük, hamarosan népszerű lesz. Különösen azok körében, akik elsősorban az illető sportesemény hű leírását akarják hallani, s a folyamatosságot nem szeretik feláldozni még egy jó tréfa kedvéért sem. Meg kell dicsérnünk Deseőnek az eseménnyel párhuzamosan folyó folyékony előadását. A morajokból ellenőrizhető, hogy sohasem marad el a történéstől. Lehetnek viták afelett, hogy a közvetítőnek vajon színes előadással kell-e fokoznia a hallható izgalmat, vagy pedig elég, ha a közvetítő a tények hű leírásával a hallgatóra bízza, hogy mit talál izgalmasnak és lelkesedésre alkalmasnak. Annyi bizonyos, hogy Deseő ezt az utóbbi fajta közvetítést csaknem tökéletesen oldja meg. Külön dicséretére szolgál, hogy senkit sem utánoz, nem csábítják a már bevált színes utak, hanem a maga hangjával igyekszik a szerepét betölteni.„

A fenti kis cikk a Nemzeti Sportban jelent meg 1943 júniusában. Kellőképpen megilletődve olvastam, miután ez volt az első kritika, amelyet kaptam. Úgy éreztem, illendő volna megköszönni, és gondoltam, felhívom a főszerkesztőt. Végül azonban úgy döntöttem, hogy elmegyek és személyesen fejezem ki hálámat.

Pár nap múlva beállítottam a lap szerkesztőségébe, és miután átadtam a titkárnőnek frissen nyomott névjegyemet, amelyen nevem alatt ez állt: „A Magyar Rádió bemondója”, kértem, hogy beszélhetnék-e a főszerkesztő úrral néhány percet. Rövidesen nyílt az ajtó, és kézfogásra nyújtva kezét ott állt a Nemzeti Sport tulajdonosa és főszerkesztője: Vadas Gyula dr. Miután elmondtam mondókámat, ami láthatólag jól is esett neki, közölte, hogy több közvetítésemet hallgatta, és ő adott utasítást a jó kritika közlésére. Őszinte érdeklődéssel kérdezősködött körülményeimről és terveimről, majd legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy szeretne a lap belső munkatársaként szerződtetni. „Nekem szükségem van ilyen fiatalokra, mint maga. Sajnos nem sok ilyennel találkozom”  –  mondta. Meglepve köszöntem meg bizalmát, de kifejtettem, hogy jövőmet a rádiónál látom, ahol remélem rövidesen állandó belső munkatárs leszek. Ezenkívül szeptemberben nekimegyek második évemnek az egyetemen. A főszerkesztő homlokára tolta szemüvegét. „Rendben van” – mondta. „Írjon akkor,  mint külső munkatárs.” Erre nem lehetett nemet mondani; jól jött egy kis mellékes kereset és erre időm volt elég. Így lettem sordíjas a Nemzeti Sportnál. 

dr. Vadas Gyula ötvenes éveiben járhetott akkor. Ő volt az egyetlen az egész szerkesztőségben, aki mindig kifogástalanul volt öltözve, kitűnően szabott öltönyöket viselt ízléses nyakkendővel és ingekkel, fényes cipőkkel. Irodája szentély volt, ahová csak a legrangidősebb munkatársak voltak bejáratosak, és azok hordták szét a felelős diktátor ukászait, kifogásait és nagyritkán dicséreteit. Vadas vasököllel uralkodott. A folyosón volt egy nagy tábla „Pellengér” feirattal. Ezt a titkárnő minden reggel letörölte és bevitte a főnökhöz, aki a lap aznapi számát a legelső betűtől az utolsóig gondosan átolvasta és minden helyesírási hibát, magyartalanságot fogalmazási rendetlenséget, szakmai helytelenséget, tárgyi tévedést, mindent, ami szemet szúrt, kipellengérezett a táblán, néha egy napon többször is. Lélektanilag kitűnő fogás volt ez; mindenkit gondosabb munkára ösztökélt. A pellengér bizonyította, hogy Vadas szakértője volt a magyar nyelvnek, bár ő maga, emlékezetem szerint nagyon ritkán írt...

Ezt olvastad már?