Hidegkuti felfedezője, Deseő Dezső (1924-2016) a hőskor elfeledett sportriportere. X. rész (Az első pesti füves pálya az MTK-é volt)

Publikálva: 2020.11.02 Frissítve: 2020.10.29 MTK Budapest

MTK legendárium | 60. rész. Szekrényessy Attila sorozata

„A minap a televízión egy labdarúgó-mérkőzést nézve elgondolkoztam, hogy az évek folyamán mennyit változtak a játék szabályai és szokásai. Kezdjük azzal, hogy annak idején a játékosok nem viseltek számokat a hátukon! Ezt a szokást Angliában már 1939-ben bevezették, nálunk azonban csak úgy tíz évvel később. Szóval, az én időmben nem voltak számok, ami bizony megnehezítette munkánkat a helyszíni közvetítéseknél. A fehér, illetve fekete-fehér labda a televízió megindulásával jött divatba. Addig barna, sárga vagy piros labdát használtak, ami persze nehezen volt követhető a zöld gyepen a képernyőn. Ami pedig a zöld gyepet illeti, amikor életem első nemzetközi mérkőzését láttam 1934-ben, az Üllői-úti pálya még nem volt füves. Földes volt az bizony, nem mondom, szépen lehengerelve. Azért viseltek a kapusok akkoriban térdvédőket, könyökvédőket meg pulóvereket. Abban az időben Pesten csak egy füves pálya volt: a Hungária úti.

A Fradi pályáját és a Megyeri útit pár év múlva füvesítették, és az első osztályú csapatok számára a harmincas évek végén tették kötelezővé a gyepet.

1962-ben – tehát nem is olyan régen – hozták be a cserejátékosokat engedélyező új szabályt. A 12-es mezt viselő cserejátékos megjelenése a kispadon a legnagyobb jelentőségű változás a futball szabálykönyvében. A tizenkettedik játékos felhasználható a mérkőzés folyamán bármikor, sőt kiállítással fenyegetett játékos lecserélésére is. Azelőtt, ha az ellenfél lerúgta egyik játékosodat, tíz emberrel kellett tovább játszanod.

Ha szerencséd volt, a bíró kiállította a tettest, vagy tizenegyest adott. Ha azonban csak figyelmeztette, és szabadrúgást ítélt, valójában az a csapat szenvedett, amelyik elvesztette játékosát. Ezt az anomáliát szüntette meg az új szabály. Manapság már két cserejátékos használható és miután senki sem babonásabb a focistáknál, a tizenharmadik játékos a 14-es mezt viseli.

A hatvanas évek folyamán több új szabály lépett életbe a kapusokat illetően. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a 11-es rúgásnál a kapus nem mozdulhat el addig, amíg a rúgás meg nem történt. Régen a kapus ugrálhatott, táncolhatott a lövés előtt; most mereven kell állnia. Ez az új szabály feltétlenül a 11-est rúgónak kedvez, pedig eddig is tudtuk, hogy a büntetőt nem lehet védeni, csak rosszul rúgni. Egy másik új szabály viszont a kapusok védelmére készült. Eszerint sem a labdát tartó, sem a védő kapust nem lehet támadni. Régi szép idők, amikor Toldi Géza leszegett fejjel, mint egy felbőszült bika rohant a kapusokra, és sodorta őket mellkasával a hálóba labdástól.

Idősebbek még bizonyára emlékeznek arra, amikor a kapukirúgást úgy végezték, hogy a hátvéd letette a labdát az ötös sarkára, „feladta” a kapusnak, aki aztán kijött a tizenhatosig és onnan kézből végezte a kirúgást. Ezt már régen megszüntették, miután a szabály világosan közli, hogy az ötös sarkáról végzett kapukirúgásnak el kell hagynia a tizenhatost. Így a kényelmes „feladás” már csak az idősebb generáció emlékezetében él.

A sárga és piros lapok használata sem volt régen divatban, noha mindig voltak figyelmeztetések és kiállítások. Azt hiszem, hogy a kártyák mutogatása a nézők, főként a tv nézők tájékoztatását szolgálja. Az utóbbi időben terjedt el a szokás, hogy döntetlenül végződő kupamérkőzéseket 11-es rúgásokkal döntenek el. Praktikus megoldás ez az újrajátszás elkerülésére. A 11-esek rúgása egyre inkább terjed, olyannyira, hogy Magyarországon már a döntetlenül végződő bajnoki meccseket is így döntik el.

Sokat változtak a labdarúgás szabályai az évek folyamán és remélhető, hogy a F.I.F.A. egyszer végre hozzá mer nyúlni a lesálláshoz is, hogy tisztázza ennek a remek játéknak legzavarosabb szabályát...”