Karate
Hárspataki Gábor

Hétvégén fiataljainkért szoríthatunk

Publikálva: 2016.04.27 Frissítve: 2016.04.27

Székesfehérváron dől el az U20-as férfi kosárlabda-bajnokság sorsa.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének döntése értelmében Székesfehérvár lesz a házigazdája az U20-as férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének.

Az április 29. és május 1. között megrendezésre kerülő fináléban, nyolc együttes fiataljai küzdenek meg. A mérkőzéseket ingyen lehet megtekinteni a székesfehérvári, Alba Regia Sportcsarnokban.

A nyolcas döntő részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be. A háromnapos, rangos esemény rendezési jogát pályázat útján nyerte el a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Az elmúlt években Székesfehérvár már számos rangos kosárlabda-eseménynek volt a házigazdája.

Nyolc  U20-as gárda kvalifikálta magát a döntőbe az alapszakaszból. Elsőként a Falco, majd a PVSK, a Szolnok, valamint a hazai együttes, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia. Rajtuk kívül az NB I/B-s bajnokság nyugati csoportjából a Vasas Akadémia és az MTK Törökbálint, a keleti csoportból pedig a Budapesti Honvéd, valamint a Vásárhelyi Kosársuli szerzett jogot a végső megmérettetésen való szereplésre.

A hétfői sajtótájékoztatón Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, hogy újabb jelentős kosárlabda-rendezvénynek lehet házigazdája Székesfehérvár, mint fogalmazott:

– Az elmúlt években megszokhattuk, hogy több rangos nemzetközi és hazai kosárlabdaversenyt rendezhettünk Székesfehérváron. Nagy örömünkre, ezúttal a legidősebb kosaras utánpótlás-korosztály legjobbjai érkeznek városunkba, hogy összemérhessék tudásukat a bajnoki döntőben. Bízom benne, hogy a hazai pálya előnyt jelent majd a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia tagjainak, akik szép sikerrel örvendeztetik meg a fehérvári közönséget. A hétvége sportprogramja igazán sűrűnek ígérkezik, de reményeink szerint nagyon sokan kilátogatnak majd az Alba Regia Sportcsarnokba, hogy a helyszínen buzdítsák a fiúkat – zárta gondolatait Mészáros Attila, aki hozzátette még, hogy a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia ezúttal is kiváló rendezéssel várja az érdeklődőket, amelyhez a város, lehetőségeihez mérten hozzájárult.

A tornán pályára léphet fehérvári színekben a TLI-Alba Fehérvár felnőtt csapatát erősítő Markovic Luka, Filipovics Márkó, továbbá Brbaklic Aleksa is. A nívós országos finálé valamennyi meccsét ingyenesen lehet megnézni az Alba Regia Sportcsarnokban.

A döntő műsora:
2016. április 29. péntek:
10:00 Falco KC Szombathely – Vásárhelyi Kosársuli (I.)
12:00 TLI-Alba Fehérvár – Budapesti Honvéd SE (II.)
13:40 Ünnepélyes Megnyitó
14:00 PVSK Pannonpower – Vasas Akadémia (III.)
16:00 Szolnoki Olaj KK – MTK Törökbálint (IV.)

2016. április 30. szombat:
10:00 I. vesztese – II. vesztese (V.)
12:00 III. vesztese – IV. vesztese (VI.)
14:00 I. győztese – II. győztese (VII.)
16:00 III. győztese – IV. győztese (VIII.)

2016. május 1., vasárnap:
09:00 V. vesztese – VI. vesztese (7. helyért)
11:00 V. győztese – VI. győztese (5. helyért)
13:00 VII. vesztese – VIII. vesztese (3. helyért)
15:00 VII. győztese – VIII. győztese (1. helyért)

Egyéb részleteket ITT találnak!

(Forrás: szekesfehervar.hu)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!