Röplabda
Lesi Olívia

Helló ifjúság! – a rangos verseny másodszor köszön a sakkozóinkra

Publikálva: 2021.02.03 Frissítve: 2021.02.03 Sakk

Kialakult a legjobb hazai ifjúsági játékosokat is soraiban tudó Hello Sakk-kupa mezőnye, melyben a tavalyi ezüstérmes Öngüt Tamás mellett még hat MTK-ígéretnek szoríthatunk.

Az idén második alkalommal került kiírásra a legjobb hazai ifjúsági korú játékosok felvonultatására törekvő Hello Sakk-kupa. Az online torna 32 fős mezőnyében 22 fiú- és 10 leányjátékos kapott helyet a meghívások után, és ahogyan tavaly, most is szurkolhatunk majd az MTK Budapest ígéreteinek. A kupa résztvevői négy csoportban kezdik meg a küzdelmeket, majd a körmérkőzések (hét forduló) után a csoportok első négy helyezettje kerül a középdöntőbe.

A kupán klubunk legmagasabb értékszámával rendelkező, egyben az MTK-különítmény legfiatalabb tagja, a 15 éves Juhász Ágoston a verseny negyedik helyen rangsorolt játékosaként lesz jelen, és a „papírforma” alapján a legjobb 16 között van a helye Gehér Koppánynak, Kovácsy Barnabásnak és Öngüt Tamásnak is.

Öngüt ráadásul igen szép emlékeket őriz a tavalyi viadalról, hiszen bravúros teljesítménnyel egészen a döntőig menetelt, és csak ott kapott ki a társaihoz képest toronymagasan jegyzett nagymestertől, Kozák Ádámtól, aki az idén már nincs ott a mezőnyben.

Ott van viszont egyesületünkből Lakatos Tamás, Bokorovics Bertalan és egyetlen leányjátékosunkként, Koltai Dóra. A 17. születésnapját éppen ma, szerdán ünneplő Dóri a legutóbbi U16-os leány országos bajnokság ezüstérmeseként szerepel a versenyen, melynek első selejtezőkörei két hétvégén, február 20-21-én és február 27-28-án kerülnek megrendezésre.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!