Atlétika
Kuluncsics Vince
Az MTK Budapest juniorjainak a Miskolc és a Nyíregyháza csapataival kellett megmérkőzniük a hatos döntőbe való jutásért hétfőn. Leiszt Máté tanítványai kettős győzelemmel abszolválták a feladatot.
MTK Budapest – Albrecht MVSC-MVSI 3-0 (–12, –13, –18)
A miskolciak mindössze hét játékossal érkeztek a hétfői tornára, szemben az MTK Budapest tizenkét fős keretével. Némileg meglepő módon a vendégek kezdték jobban a találkozót, úgy tűnt, a fővárosiak „az öltözőben maradtak”, a játékrész első felében. Ezt követően azonban érvényesíteni tudta tudásbeli fölényét az MTK Budapest, és Leiszt Máté tanítványai simán hozták az első szettet. A második és harmadik játszmában is egyértelműen a hazaiak domináltak, még úgy is, hogy szemmel láthatóan nem igazán tudtak felpörögni, esélytelennek tartott ellenfelükkel szemben, ebből adódóan sok hiba és pontatlanság csúszott játékukba. Leiszt Máté időnként fel is emelte hangját, aminek meglett az eredménye, és a kék-fehérek végül 3-0-ra verték a borsodiakat.
MTK Budapest – Fatum-Nyíregyháza 3-1 (13, 13, –22, 14)
A kék-fehérek jól kezdték a találkozót, végig kontroll alatt tartották a mérkőzést. Az első két játszmát esélyeshez méltóan, magabiztosan hozták: külön ki kell emelni a remek blokk-munkát, illetve a jó nyitásokat.
A harmadik szettben is tetemes előnyre tettek szert a fővárosiak, viszont utána a biztos fór tudatában túlságosan is elkényelmesedett a csapat. Elemi hibákat követtek el, amivel magunkra húzták a nyírségieket, akik éltek is az eséllyel, és így szépíteni tudtak.
A negyedik játszmában aztán ismét összeszedték magukat a lányok, és magabiztos játékkal biztosították helyüket a junior bajnokság májusi, hatos döntőjében.
Leiszt Máté: – Bent vagyunk a döntőben, ma ez volt a lényeg. A játékkal hellyel-közzel elégedett vagyok, bár ennél több kell a döntőben. Meg kell tanulni a lányoknak, hogy a mérkőzés 2-0 után meg nem ért véget, nem lehet kiengedni. Úgy készülünk a döntőre, hogy szeretnénk nagyon szép eredményt elérni, és ebben a csapatban ez benne is van.
A csapat tagjai: Marija Cicic, Petőváry Panni, Ludmán Réka, Benkó Bettina, Török Kata, Varga Zsófia, Papp Orsolya, Kilyénfalvi Zsófia, Jagrik Eszter, Marossy Hanna, Annus Fanni, Purkarthofer Alma
Vezetőedző: Leiszt Máté