Atlétika
Szabó Beatrix

Ha kijön a lépés, bármi megtörténhet

Publikálva: 2017.04.07 Frissítve: 2017.04.07 Kézilabda

Az Érd a találkozó esélyese, de Lana Frankovics bizakodó.

A K&H női kézilabda liga 19. fordulójában az MTK Budapest a tavalyi bronzérmes Érdet látja vendégül. A szombati találkozón minden bizonnyal pályára léphet Lana Frankovics is, aki hosszú kihagyás után, a Győri ETO ellen tért vissza.

A lábam most már rendben van, talán még nem százszázalékos, de alakul – újságolta a kék-fehérek horvát átlövője. – A kondim is napról napra javul, kezd visszatérni az erőm.

Nagy szükség lesz Lana erejére, ugyanis a hétvégén a tabella harmadik helyén álló Érd látogat a Tromosra. Szabó Edina tanítványai remekül kezdték a szezont, még az FTC-t is meg tudták verni, sokáig ők tűntek a Győr első számú üldözőjének. Aztán az idő múlásával elfáradni látszottak Klivinyi Kingáék, soknak bizonyult számukra a háromfrontos küzdelem (EHF-kupa, K&H liga, Magyar Kupa). Az utóbbi pár hétben azonban ismét javuló formát mutat az Érd, így természetesen ők a találkozó esélyesei.

Ugyanakkor az MTK Budapestet sem kell félteni: a fővárosiak legutóbbi öt hazai meccsükből négyet megnyertek, egyedül a Győr tudott nyerni a Tromoson, Görbicz Anitáék is csak 27-22-re. A kék-fehérek ráadásul Budaörsről és Kispestről is begyűjtötték a két-két pontot, így felkapaszkodtak a tabella nyolcadik helyére.

Remélem ezúttal is úgy fogunk játszani, mint a legutóbbi négy-öt hazai meccsünkön – mondta Lana. – Ha ez sikerülni fog, és mindenkinek kijön a lépés, bármi megtörténhet.

A szombati mérkőzést játékvezetői: Bócz László és Wiedemann Viktor.

2017. április 8. 18:00 MTK Budapest – Érd; K&H női kézilabda liga mérkőzés, Elektromos Csarnok

 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!