Atlétika
Szabó Beatrix

Győzni kell!

Publikálva: 2017.05.12 Frissítve: 2017.05.12 Labdarúgás

A címvédő után a listavezető következik.

Nehéz feladat előtt áll az MTK Budapest, hiszen a Budapest Honvéd otthonába látogat szombaton. Marco Rossi együttese remek formában várja a kék-fehéreket, hiszen a piros-feketék tavaly októberben kaptak ki utoljára hazai pályán. Idegenben kevésbé ment nekik mostanában, mivel az utóbbi három mérkőzésükből kettőt elveszítettek vendégként, igaz, múlt héten 5-1-re kiütötték a Mezőkövesdet, így továbbra is vezetik a pontvadászatot.

A mieink idegenbeli mérlege kevésbé bíztató, hiszen csupán kétszer sikerült nyernünk idén. Hozzá kell tenni viszont, hogy mindkét győzelem a 2017-es évben történt, ráadásul a legutóbbi, fővárosi rivális elleni idegenbeli meccsünket hozni tudtuk, az Újpest ellen. Ahogy most, azon a mérkőzésen sem az MTK volt a favorit, mégis sikerült elhoznia a három pontot. Ezúttal hasonló teljesítményre lesz szükség, hiszen csapatunk a bennmaradásért küzd – többek között – a Diósgyőrrel és a Mezőkövesddel szemben, akik éppen egymás ellen mérkőznek meg a hétvégén.

A két csapat mérlege bizakodásra adhat okot, hiszen 189 összecsapásból 88 alkalommal az MTK nyert, 45 döntetlen és 56 Honvéd siker mellett. Abból az 56 győzelemből viszont kettőt az idei szezonban hozott össze a fővárosi rivális: ősszel a Bozsik Stadionban az év legcsúfosabb vereségét mérték a kék-fehérekre, míg tavasszal, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 2-1-re tudtak nyerni, tehát van miért visszavágni.

Tamási Zsolt biztosan nem számíthat a vállműtéte után lábadozó Gera Dánielre, és nem épült fel Vogyicska Bálint sem a Debrecen ellen elszenvedett sérüléséből. Nikházi Márk térdízületi gyulladás miatt nem játszhat, míg Baki Ákos, aki a Ferencváros ellen összeszedte ötödik sárgáját, egymeccses eltiltását tölti.

A mérkőzést Solymosi Péter vezeti, munkáját asszisztensként Király Krisztián és Becséri Gergely, míg tartalék játékvezetőként Takács Gábor segíti. Az alapvonali játékvezetők Németh Ádám és Radványi Ádám.

A jegyvásárlással kapcsolatos információk ITT találhatóak.

OTP Bank Liga NB I, 31. forduló
Budapest Honvéd – MTK Budapest
2017. május 13. 18:00 – Bozsik Stadion

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!