Atlétika
Szabó Beatrix
Végig kézben tartottuk a MAFC elleni összecsapást.
Hepp-kupa, 2. forduló
MTK-TFSE–MAFC 63-51 (19-12, 13-13, 18-13, 13-13)
statisztika
Az MTK-TFSE női kosárlabdacsapata az amatőr NB I piros csoportjának második helyén álló MAFC együttesét fogadta a Hepp-kupa második fordulójában. A nyitónegyed első fele kiegyenlített játékot hozott, nem igazán tudott ellépni egyik csapat sem, ám a periódus hajrájában 7-0-s rohamot produkált csapatunk, így picit sikerült elhúznunk.
A második felvonás sem hozott drasztikus változást: Király és Burján remeklésének köszönhetően tartottuk a különbséget, a szünetben hét pont volt az előnyünk.
A MAFC a térfélcsere után sem tudott közelebb férkőzni, sőt, a harmadik negyedet is megnyertük, ezzel az utolsó tíz perc előtt 12 ponttal vezettünk. A záróperiódusban hat pontra zárkózott a MAFC, de nem remegtek meg a kezek, szépen lassan visszaállítottuk megnyugtató fórunkat, és végül 12 pontos győzelemmel bejutottunk a 3. fordulóba.
MTK-TFSE-MAFC